Több, mint 2800 milliárd forintért jegyeztek már a Magyar Állampapír Pluszból

Téma: 

A júniusban indult Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) értékesített állománya a szerdai adatok szerint 2845 milliárd volt, a Magyar Postán kapható nyomdai változat 25 napja vásárolható, de abból már több mint 26 milliárd forint értékben vásároltak – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön, Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky úton található ötös számú postán tartott sajtótájékoztatón.

A tárcavezető a MÁP+ papír alapú változatának megvásárlását követően elmondta, hogy az hat címletben, tízezer forinttól kétmillió forintig vásárolható meg.

MTI Fotó Máthé Zoltán

A MÁP+ ötéves futamidejű papír, népszerűségének hátterében több tényező áll. Rendkívül kedvező feltételekkel került kibocsájtásra: a legmagasabb hozamot kínálja, kamatadómentes, egyszerű, átlátható, és a félévente történő kamathozamok bármelyike után, bármelyik periódusban visszaváltható. Emellett könnyű az elérhetősége: bankfiókokban, kincstári fiókokban, postahivatalokban és újdonságként elindított digitális formátumokban is megvásárolható. A kamatozása pedig rövid és hosszú távon is a mai legkedvezőbb állampapír kamatozás közé tartozik – jegyezte meg.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Máthé Zoltán

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Kovács Tamás

Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz, az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t....

EPA

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint 15 200-ra emelkedett a magyar jegytulajdonosok száma a válogatott szombati, Izland elleni Eb-csoportmeccsére.

Az Európai Energiatőzsde (EEX) 2013. április 23-án megtartotta első aukcióját az Európai Unió emisszió-kereskedelmi rendszere második kereskedési időszakában nyilvántartott, utolsó értékesíthető magyar EUA kibocsátási egységekre.

2019. december 14., szombat, Szilárda