Továbbra is rekordokat dönt a magyar idegenforgalom

Írta: itv , - Frissítve: 5th March, 2019 - 1:53pm

Téma: 

A magyar turizmus 2010 óta folyamatosan a világátlagon felül bővül, tavaly ismét megdőlt a rekord, és idén is rekordévre lehet számítani – mondta el a Magyar Hírlapnak Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

 

A kedden megjelent interjúban kiemelte: a kiemelkedő teljesítmény „annak köszönhető, hogy az ország biztonságos, folyamatosan fejlődnek a hazai turisztikai szolgáltatások, és új alapokra helyeztük a marketingtevékenységünket”.

hirado.hu

Guller Zoltán hangoztatta: a magyar turizmust jelentős mértékben a belföld húzza, „egyre több magyar család egyre többször engedheti meg magának, hogy utazzon”. Az elmúlt évben majdnem 6,6 millió magyar utazott belföldön, ami több mint öt százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Tavaly 12,5 millió vendég csaknem 31 millió vendégéjszakát töltött el a hazai kereskedelmi szálláshelyeken, ezzel pedig megdőlt minden eddigi rekord – szögezte le a vezérigazgató.

A múlt évben két számjegyű növekedést sikerült elérni az amerikai és a kínai küldőpiacokról, tovább nőtt a német piac, és a szomszédos országokból is jelentősen nő a beutazó vendégforgalom.

Guller Zoltán elmondta: az utazási irodák 2019-re bejelentett vagyoni biztosítékai alapján a piac arra számít, hogy a vendégforgalom az idén is minden eddigi rekordot megdönt.

Forrás: MTI

Kép: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink