Tuzson: Ha az EU nem tud minket megvédeni, akkor saját magunkat kell

Téma: 

A megélhetési bevándorlás egy különösen súlyos politikai kérdés ma Magyarországon – jelentette ki Tuzson Bence az M1 Ma reggel című hétfői adásában.

 
A Fidesz-frakció szóvivője emlékeztetett: 2012-ben mintegy 2500, 2013-ban 19 ezer, tavaly pedig több mint 42 ezer menekült érkezett az országban; idén egy hónap alatt már több mint 14 ezren – ezzel a kérdéssel foglalkozni kell – tette egyértelművé.
 
 

A parlament ezért külön ülésnapon foglalkozik majd a kérdéssel, valószínűleg február 19-én, a kérdésben pedig nemzeti konzultáció indul. Egységes véleményre van szükség, mivel az EU önmagában nem tudja vagy csak nagyon lassan képes megoldani ezt a problémát, ezért Magyarországnak külön kell fellépnie, és meg kell alkotnia saját nemzeti szabályait – mondta a Tuzson Bence.

Az uniós szabályozás „nem, vagy nem nagyon engedi meg” a menekültügyi őrizet alkalmazását, vagyis a bevándorlók belépnek Magyarország területére, menekült státuszt kérnek, majd annak keretében „eltűnnek” az Európai Unión belül bárhol – magyarázta. Éppen ezért szükséges őrizetrendszer felállítása egészen az eljárás lefolytatásának végéig, amelyet fel kell gyorsítani. Akik megélhetési bevándorlók, gazdasági okokból kívánnak az EU-ba jönni, azokat vissza kell fordítani a határon – jelentette ki. Kétféle országot kell ezért megkülönböztetni: a politikai alapon biztonságosnak és a nem biztonságosnak tekinthetőt – tette hozzá.A menekültekkel szembeni fellépésre többféle szabály létezik az Európai Unióban. Jelenleg annak a tagállamnak kell visszavinnie a származási országba a bevándorlót, amelynek területén belép az EU-ba. Meg kell vizsgálni, hogy helyes-e ez a gyakorlat – mutatott rá a szóvivő.Sürget minket ugyanakkor az idő – folytatta, mivel Ausztria júniustól szigorítana ebben a kérdésben, nem szeretnének megélhetési bevándorlókat látni, és szeretnék „visszatolni” őket, akik pedig Magyarországról érkeztek oda, hozzánk térnek vissza. Ha az Európai Unió nem tud minket megvédeni, akkor saját magunkat kell – nyomatékosította. Úgy vélte, biztosan lesz emiatt vita Brüsszellel, ám a problémák sokkal gyorsabban jönnek, mint ahogy az uniós bürokrácia előremegy, ezért meg kell alkotnunk a saját szabályozásunkat.

Forrás: M1 Ma reggel

Kapcsolódó cikkeink

Shutterstock

Meg kell becsülni a nagyszülőket, mert amelyik társadalom nem így tesz, az a gyökereit fogja elveszíteni - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken a nagyszülők világnapja alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Fotó: Juhász Regina

Hamarosan véget ér a Nemzetek Sajtversenye, és úgy tűnik a magyar indulót senki sem fogja lekörözni.

MTI Fotó

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint Magyarországon ugyan egyértelmű helyzetet teremtett a migrációval kapcsolatban a vasárnapi választás eredménye, az európai színtéren azonban folytatódni fog a harc.

2019. május 23., csütörtök, Dezső