Újabb pályázatok indultak mikro-, kis- és középvállalkozások érdekében

Téma: 

Megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című kiemelt pályázati felhívás 1,5 milliárd forint keretösszeggel, amelynek célja egyrészt a magyar tulajdonú vállalkozásoknál a generációváltásra való felkészítés, másrészt a segítségnyújtás a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára – közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel.

 

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent program támogatja folyamatleírások, minták kidolgozását, amelyek segítségével a vállalkozások és az azokkal foglalkozó szakemberek az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását – hangsúlyozta Rákossy Balázs.

hirado.hu

Ez azért időszerű, mert Magyarországon az 1990-es évek elején több ezer vállalkozás indult el közel egy időben, így az akkor jellemzően harmincas, negyvenes korosztály napjainkra elérte a nyugdíjas kort. A generációváltás a gazdasági folyamatok természetes része. A vállalkozások továbbvitelének számos módozata létezik, az átruházás folyamata eltérő megközelítést igényel a családon belüli öröklés, egy külső személy általi átvétel, egy másik cég általi felvásárlás vagy a nyilvános tőzsdei bevezetés esetében – magyarázta az államtitkár.

A program másik kiemelt célja a válságban lévő, illetve ahhoz közel álló vállalkozások segítése megfelelő eszközökkel, beavatkozással, hogy elkerüljék a csődeljárást, illetve támogatást kapjanak az újrakezdéshez – tette hozzá.

Kifejtette: jelenleg a hatályos magyar csődtörvény alapján végbemenő magyar csődeljárások általában felszámolási eljárással, azaz sikertelenül végződnek. A cél az, hogy ez ne így legyen, hiszen a csőd alatt álló cégek jó része megfelelő beavatkozásokkal megmenthető. A megmentés egyet jelent a cég alkalmazottainak vagy egy részének megmaradásával, a már kidolgozott és működő vállalati folyamatok, know-how-k, piacok, értékek megőrzésével, tehát egy olyan, sokszor nem is igazán számszerűsíthető érték megtartásával, amely az összességében vett gazdasági teljesítőképességhez járul hozzá.

A felhívásra az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma jogosult támogatási kérelmet benyújtani – ismertette az államtitkár.

Forrás: MTI

Kép: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Soós Lajos

A hónap elején több banknál is rég nem látott emelkedésnek indultak a változó kamatozású lakáshitelek törlesztőrészletei – olvasható a Népszava hétfői számában.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

A hazai mikro- és kisvállalkozások legalább kétharmada arra számít, hogy középtávon sikeres vállalkozásként működik majd - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.

MTI/AP/Darko Vojinovic

Több mint 300 migráns indult el Belgrádból a magyar határ felé. A szerb rendőrök nem tudták megfékezni a bevándorlókat, akik először a szerb fővárosban tüntettek, majd gyalog indultak el Magyarország felé. A határ megnyitását követelik.

A világ 12. legmagasabb hegycsúcsán Varga Csaba és Suhajda Szilárd

Szerdán jutottak fel a kínai-pakisztáni határon lévő Broad Peakre (K3), 8051 méteren.

2020. január 26., vasárnap, Vanda,Paula