Városfejlesztési programok előkészítését támogatja az EU Észak-Magyarországon

Téma: 

Az Új Széchenyi Terv keretében összesen 120 millió forintra pályázhatnak, városfejlesztési programok előkészítésére az Észak-magyarországi Régió megyei jogú városai - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a regionális fejlesztési ügynökség.

A konstrukció keretében a települések Integrált Településfejlesztési Stratégiájuk teljes körű felülvizsgálatára és átdolgozására nyerhetnek támogatást - közölte a szervezet.
A pályázat célja, hogy a támogatott projektek eredményeként olyan dokumentumok szülessenek, amelyek megfelelnek a 2014-2020-as uniós programozási időszak előírásainak - tartalmazza a közlemény.
Emlékeztetnek arra: a 2014-2020-as programozási időszak stratégiai alapdokumentumaként definiált Európa 2020 stratégia célul tűzte ki az intelligens, fenntartható és befogadó Európa megvalósítását. Ennek sikeres megvalósításában kiemelkedő szerep jut a városoknak. A pályázat keretében igényelhető támogatás összege minimum 10 millió forint, maximum 40 millió forint, 100 százalékos támogatási intenzitás mellett - közölte az ügynökség.

mti

Kapcsolódó cikkeink

Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok Bükkábrányban

10 millió forintos uniós támogatással valósultak meg az elmúlt egy esztendőben az az egészségre nevelő és szemléletformáló projekt Bükkábrányban, amelyek segítségével a lakosság egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteit gyarapították, illetve mozgásos foglalkozásokat,...

A zene, a tánc, az ének és a bábjáték vitte és viszi a prímet Miskolcon szombaton a közmédia "Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!" rendezvényén, amelyet számosan tekintettek meg.

2021. január 23., szombat, Zelma,Rajmund