21. Steelvent Miskolc Rally – Pacher Péter: A Miskolc Rallyk motorja

Pacher Péter egy történelemkönyvnek számít, ha a borsodi rallyversenyekről beszélünk.

 

Biztos, hogy nem sértődik meg a jelzőért: régi bútordarab a borsodi rallyversenyek történetében. Naphosszat mesélhetne aktív pályafutásáról, majd az azt követő szervezői időszakról is. Egy tény: Pacher Péter mind a mai napig az egyik legfontosabb láncszeme a megyei futamoknak, és a rendező bízik benne, hogy még nagyon sokáig az is marad. Fiatalon megfertőzte rali, hiszen a középiskolában egy padban ült azzal a Kelecsényi Lászlóval, aki a magyar mezőnyben egyike volt a VFTS-el versenyző pilótáknak.

- 1978-ban vettem meg az első Zsigulimat, két héttel ezután pedig már versenyeztem is vele – emlékezett vissza a kezdetekre Pacher Péter. – Annyi időnk nem volt, hogy a motort szétszedjük, megerősítettük a futóművet, becsöveztük és már mentünk is. Hamar eldőlt a sorsom, belekóstoltam, onnantól kezdve pedig már nem lehetett szabadulni. Igaz, nem is akartam. Soha nem nyertünk bajnokságot, de egyszer Veszprémben abszolút negyedikként jöttünk le a Rallye2-ben. A pontszerzés is boldogságot okozott.

 

Számos feladata volt

Pacher Péter végigkísérte a Miskolc Rallyk történetét. Annak idején, amikor bekerült a helyi csapatba, a szakosztályvezető kérdezte meg, hogy lenne-e kedve segíteni a szervezésben. Volt. Ezután pedig már nem lehetett egyetlen alkalommal sem kihagyni, mindenhol segített, ahol csak tudott.

- Akkor még vonalzóval és filctollal rajzoltuk az itinereket, egészen más világ volt – folytatta Pacher Péter. – 1980-tól vagyok versenybíró, sportfelügyelőként is tevékenykedtem, voltam versenyigazgató és többször a helyettesi feladatokat is elláttam. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagyon jó versenyeket rendeztünk Miskolc környékén és a Zemplénben. Bízom benne, hogy ez is az lesz. Az utak nyújtotta lehetőségeket azonban már maximálisan kihasználtuk. Kicsit irigylem az osztrákokat, akiknél a lehetőségek tárháza gyakorlatilag kimeríthetetlen. Ráadásunk kiváló minőségű gyorsokat találhatnak, nekünk pedig helyenként már el kell gondolkodni azon, hogy bizonyos részekre ráengedjük a mezőnyt, vagy sem. Ebből a szempontból nincs tartalékunk, ráadásul a falvakat sem szerencsés sokáig elzárni, úgyhogy komoly logisztika egy ilyen útvonal összeállítása.

Az idei, 21. Steelvent Miskolc Rally szervezőbizottságában ugyan hivatalosan nem vállalt feladatokat Pacher Péter, de legalább annyit dolgozik – ha nem többet – mint a többiek, hogy sikeres legyen az esztendő második futama.

- Ha versenyzők ésszel autóznak, és nem dobják el a vasat, akkor egy nagyon jó futamunk lesz – jelentette ki Pacher Péter. – Egy nap alatt a közel 150 kilométer gyorsasági szakaszt teljesíteni komoly kihívás. Idén is lesz nézőktől elzárt szakasz, amit csak így kaptunk meg erre a futamra.

Álma a Historic

Pacher Péter nagyon sokat adott a hazai rallysportnak, de sokat is kapott tőle. Ha viszont rá szakadna a bank, egy tervét még mindenképpen megvalósítaná.

- Nem kérdés, azonnal építenék egy Historic autót, azzal indulnék a bajnokságban. Titkos álmom, jó lenne, ha egyszer megvalósulna… Akkor nem csak a terepasztalommal bíbelődnék két verseny között, hanem ezzel is.

 

-boon.hu-

 

Kapcsolódó cikkeink

Dr. Kriza Ákos (Miskolc polgármestere) a Miskolc Steelers mezében a zsolcai lelátón Dr. Tóth Lajos Felsőzsolca polgármesterével. A meccset a Tata Mustangs nyerte. A végeredmény Miskolc Steelers - Tata Mustangs 14-21.

Néhány hét múlva befejeződik a Miskolc Bolt kialakítása.

Fogadónapot tart Miskolc rendőrkapitánya

Dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
Időpont:
2014. február 19. (szerda) 09.00-12.00 óráig
Helyszín:
Miskolci Rendőrkapitányság, Miskolc, Fábián kapu 4. sz.

Miskolc adósságának 70 százalékát vállalja át az állam!

Az eredetileg bejelentett 50 helyett végül Miskolc adósságállományának a 70 százalékát vállalja át a Magyar Kormány – jelentette be szerda reggeli sajtótájékoztatóján Kriza Ákos polgármester, Csöbör Katalin és Sebestyén László országgyűlési képviselők.

2020. november 23., hétfő, Kelemen,Klementina