Az Aluinvent Zrt. alumíniumhab alapú védelmi páncélok fejlesztésén dolgozik a járműipar számára

A hazai Aluinvent Zrt. által az izraeli Paxis Ltd. céggel közösen kidolgozott, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozásával megvalósuló projekt célja olyan alumíniumhab anyagot tartalmazó védelmi panelek fejlesztése a járműipar számára, amely a modern, összetett védelmi ipari igényeknek megfelelő paraméterekkel rendelkezik, előállítása pedig egy fenntartható és tiszta technológián alapszik.

A három éves projekt alumíniumhabot, valamint opcionálisan fém és kerámia lapokat tartalmazó, rétegzett struktúrájú panelek előállításának és védelmi ipari felhasználásának kutatás-fejlesztéséről szól. A jövő év végéig létrehozni kívánt új védelmi panel anyag helyettesítheti az eddigiekben használatos tömör fém és kerámia összetételű szendvics szerkezeteket. Az alumíniumhab használata várhatóan jelentősen javítja majd a robbanási energia elnyelését, hiszen az alumíniumhab szerkezetéből adódóan a robbanás vagy a lövedék (repesz) nagymértékű, úgynevezett kinetikus energiáját deformációs energiává tudja alakítani.  A magyar-izraeli együttműködés hazai résztvevője az Aluinvent Zrt., amely innovatív vállalkozásként a felsőzsolcai üzemében előállított cellás szerkezetű alumíniumhab folyamatos fejlesztése és ebből készült termékek gyártása mellett nagy hangsúlyt fektet a habok alkalmazástechnológiájának kidolgozására és különböző piaci szegmensek részére szánt prototípus termékek előállítására. A cég kutatás-fejlesztési és innovációs potenciálját nemzetközi szabadalommal védett technológiája, gyártó gépsorai és kísérleti eszközei, anyagvizsgáló berendezései valamint kiemelkedő humán erőforrásai biztosítják. Az izraeli projekt partner a Paxis Ltd., egy speciális kerámiák fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vezető izraeli KKV. A Paxis nagy tapasztalattal rendelkezik egyedi és az adott alkalmazásra szabott összetett védelmi anyagok fejlesztésében és gyártásában.  Az Aluinvent Zrt. eddigi megkereséseire alapozva jelentős érdeklődésre számít a projekt során kifejlesztésre kerülő alkatrészek iránt számos nemzetközi cég részéről. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében a Magyar Állam 63.689.853 Ft-os támogatásával valósul meg.

Kapcsolódó cikkeink

Világunkat egyre jobban átszövi a terrorizmus. Az erőszak sajnos életünk állandó tényezőjévé vált és ki tudja még, mi vár ránk a jövőben, hol robban ki a világban újabb válsággóc, melynek szerves részét képezi a brutalitás.

Az Aluinvent Zrt. (Magyarország) és az Omen High Pressure Die Casting nyomásos öntöde (Izrael) súlycsökkentett alumíniumhab alapú öntvények fejlesztését tűzte ki célul.

2019. június 25., kedd, Vilmos