Bíró László, az ellenzék szerencsi jelöltje, lelövéssel fenyegette meg alkalmazottait

Megdöbbentő és felháborító, hogy a baloldali pártok egy olyan jelöltet támogatnak az októberi szerencsi időközi választáson, aki nyíltan antiszemita és cigányellenes – ezt mondta a KDNP frakció-szóvivője, aki hozzátette: a sajtóban folyamatosan derülnek ki Bíró László viselt ügyeiről újabb részletek, a baloldal azonban továbbra is hallgat az ügyben. Az ellenzék közös jelöltje korábban lelövéssel fenyegette alkalmazottait, egy Hír TV-nek nyilatkozó férfi szerint, de több antiszemita kijelentést is tett, pártelnöke szerint azonban már bocsánatot kért ezekért, amit el is fogadtak a szövetségesei – hangzott el az M1 Híradójában.

Kiállt a varroda közepére és azt mondta, hogy amennyiben még itt az ő neve elhangzik, akkor ő lelövöldöz mindenkit – ezzel fenyegette meg korábbi dolgozóit a jobbikos Bíró László, aki korábban egy varrodát üzemeltetett. Erről egy alkalmazott mesélt a Hír TV Informátor című műsorában. Arcát nem vállalva elmondta: a jobbikos politikus többször nem fizette ki bérüket, van, akinek több százezer forinttal tartozik.

hirado.hu

Amikor egyikőjük ezt szóvá tette, a jobbikos politikus azt mondta: hozza a puskáját és menekülhetnek.

Bíró László az ellenzék szerencsi országgyűlési képviselőjelöltje. Jelenleg többek között azzal kampányol, hogy tisztességes munkáért tisztességes bért és munkakörülményeket követel a választókerületében.

Eddig azonban legfőképpen a botrányaival került a figyelem központjába. A Magyar Nemzet írta meg,

rasszista, antiszemita kijelentései több alkalommal is felháborodást váltottak ki.

Bíró László Budapestet például „Judapestnek” nevezte. A külföldi haszid zsidókra utalva „tetűcsúszdásokról" beszélt. A cigánysággal kapcsolatban pedig azt mondta, hogy „a Sztojkáktól is meg kell védeni" az országot.

Az ellenzék ismét egy rasszista jelöltet választott – így reagált Bíró László indítására Setét Jenő romajogi aktivista, aki közölte, ha a baloldal nem vonja vissza a döntést, akkor a térségben élő romák nem mennek el szavazni október 11-én. De nem csak ők háborodtak fel.

Szájer József és Deutsch Tamás fideszes EP képviselők nyílt levélben fordultak az európai szocialisták és liberálisok frakcióvezetőihez,

hogy határolódjanak el a baloldali pártok közös jelöltjétől.

A KDNP frakciószóvivője szombati sajtótájékoztatóján leszögezte: felháborító és megdöbbentő, hogy a baloldali pártok egy olyan jelöltet támogatnak az októberi időközi választáson, aki nyíltan antiszemita és cigányellenes. Nacsa Lőrinc hozzátette, az ellenzék nem hallgathat tovább az ügyben.

Kijelentette,

Bíró László személye és viselt ügyei most már számos kérdést vetnek fel,

ezért a kormánypártok elvárják, hogy ő és a baloldal nyilatkozzon, válaszoljon, ne meneküljenek a kérdések elől, mert a választóknak joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal.

Kérdésre válaszolva a KDNP frakciószóvivője hozzátette: Bíró Lászlót a baloldali pártok egy jó része támogatja. Azok, akik eddig érzékenyek voltak a cigányellenes, antiszemita kijelentésekre, most azonban az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre nem akarnak válaszolni, semmilyen módon nem akarják ezeket a kérdéseket kommentálni. Úgy tűnik, mintha szemet hunynának afelett, hogy ilyen felháborító és a magyar közbeszédben elfogadhatatlan kijelentéseket tett Bíró László – mondta.

Azt a felvetést, hogy a Fidesz–KDNP helyi jelöltjét, Koncz Zsófiát elmarasztalta a helyi választási bizottság, mert gyermekekkel vett részt egy kampányeseményen, Nacsa Lőrinc úgy kommentálta: Koncz Zsófia jóhiszeműen járt el, és mivel a Fidesz–KDNP politikájában kiemelt helyet kapnak a családok, így elkerülhetetlen, hogy családi rendezvényeken is részt vegyen a jelölt. Ugyanakkor

tiszteletben tartják a választási bizottság döntését és eszerint járnak el a következőkben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú, a megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben október 11-én tartanak időközi országgyűlési-képviselőválasztást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz) utódjáról dönthetnek majd.

A Fidesz–KDNP helyi szervezete Koncz Zsófiát, Koncz Ferenc lányát indítja

a körzetben.

A Fidesz korábban Karácsony Gergelyt is megszólította az ügyben, amikor rámutattak, hogy a főpolgármester nem tiltakozott a Budapestet gyalázó szavak miatt.

Forrás: hirado.hu, M1, MTI

Kép: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink

A szerencsi cukorgyár bezárásának évfordulóján, 2013. március 10-én, vasárnap 15 órától megemlékezést és koszorúzást rendez Szerencs Város Önkormányzata a Cukorgyári Emlékparkban.

Őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki baltával fenyegette családját szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulajban - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A Szerencsi Rendőrkapitányság illetékességi területén is több esetben történt az elmúlt időszakban rendőri intézkedés.

A szerencsi csokoládéval és a Vizsolyi Bibliával bővülhet a hungarikumok köre

A szerencsi csokoládé és a kürtőskalács is hungarikum lehet hamarosan - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, amikor megnyitotta az első Hungarikum Hétvégét, a magyar nemzeti értékeket bemutató kulturális és gasztronómiai fesztivált...

2020. szeptember 27., vasárnap, Adalbert