Borsod megyében is lesznek majd szabad vállalkozási zónák

Harminchárom járás tartozik majd az úgynevezett szabad vállalkozási zónához - jelentette be Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a kihelyezett kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szerdán Vásárosnaményban. Közölte, a zónához tartozó járások többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található.

Czomba Sándor szerint azok a foglalkoztatáspolitikai eszközök, amelyeket az eddigi kormányok használtak, nem alkalmasak a hátrányos helyzetű térségek közötti különbségek csökkentésére, és különösen nem az ebből eredő feszültségek kiküszöbölésére.

Ezért a kormány új lehetőséggel, a szabad vállalkozási zónák létrehozásával próbálkozik. Ennek lényege, hogy mindazokat a fejlesztési, beruházási, adópolitikai és foglalkoztatáspolitikai kedvezményeket, amelyek egy térség potenciális lehetőségeit jelentik, egy komplex program keretein belül lehessen kezelni - fogalmazott az államtitkár.

Kapcsolódó cikkeink

Szabad György. MTI fotó

Az akadémikus haláláról Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke számolt be.

„A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja „Szabad a pálya…” címmel Pályaválasztási kiállítást rendez 2013. november 5-én és 6-án 10 órától Miskolcon a Generali Arénában (Városi Sportcsarnok, Miskolc, Görgey A u. 19.).

Az edelényi kistérség

Elsőként hozza a kormányhatározat az edelényi kistérséget azon a listán, amely a szabad vállalkozási zónákat sorolja fel.

Az égi vándor március 7-8-ától lesz megfigyelhető Magyarországról. Pompás égi tüneményben lehet részünk pár nap múlva. A 2011 nyarán felfedezett C/2011 L4 (Panstarrs) üstökös fog ugyanis áthaladni felettünk – olvasható az időkép.hu-n.

2019. július 17., szerda, Endre,Elek