Folytatódik a rezsicsökkentés-mondta Mengyi Roland Tiszaújvárosban

A rezsicsökkentés fontossága mellett érvelt Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés fideszes elnöke szombaton Tiszaújvárosban.

A település és térségének országgyűlési képviselője egy élelmiszer áruház előtt - ahol a párt aktivistái gyűjtötték az aláírásokat - úgy fogalmazott: minden eszközt meg kell ragadni ahhoz, hogy a lehető legtöbb embernek el tudják mondani, miért is lényeges mindenki számára a rezsi csökkentése. Fontos, hogy mindenki tudja, mi történt az elmúlt években, és mi felé halad a kormány - tette hozzá.
A Fidesz-aktivistáktól mintegy ötven méterre az MSZP az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra történő csökkentése mellett kampányolt. Erre utalva Mengyi Roland azt mondta: a szocialisták nyolc éves kormányzásuk alatt "tulajdonképpen semmit nem tettek a magyar emberekért, családokért", viszont 300 százalékkal nőtt a gáz, 200 százalékkal az áram ára.
A kormány most ezen próbál változtatni. A gáznak, a távhőnek és a villanynak már mérséklődött az ára, júliustól pedig olcsóbb lesz a palackos gáz, a víz és a szemétszállítás - hangoztatta a politikus, hozzátéve: a szocialisták minden eszközzel azon vannak, hogy ezt a folyamatot ellehetetlenítsék. "Óriási támogatóik vannak" külföldről, a multinacionális cégektől - tette hozzá.
Mengyi Roland szólt arról is, hogy a szocialista vezetésű Tiszaújvárosnak volnának egyéb eszközei a rezsicsökkentésre, ám ezeket a lehetőségeket nem ragadja meg, a helyi szolgáltató cég nem él ezzel, pedig megtehetné. Családonként, lakásonként havonta legalább még ötezer forinttal lehetne mérsékelni a költségeket - vélekedett.
A kormány által eddig bevezetett rezsicsökkentés az itt élőknek összesen 300-400 millió megtakarítást jelent, havonta a családok így 7-10 ezer forintot tudnak megspórolni - mondta a megyei közgyűlés elnöke.

Kapcsolódó cikkeink

Mengyi Roland Kassán tárgyalt

A Borsod-Abaúj-Zemplén és Kassa megyék együttműködésének szervezésére létrehozott Via Carpatia EGTC Kassán tartott közgyűlést. Dr. Mengyi Roland közgyűlési elnök javaslatára megállapodtak, hogy a fő célok mellett közös, komplex gazdaságfejlesztési célokat dolgoznak ki.

Dr. Mengyi Roland sok polgárral beszélgetett az aláításgyűjtés közben

A korábban jelentős hasznot zsebre tevő szolgáltatók egy része és a szocialisták berzenkedése ellenére a polgári kormány a decemberben bejelentett rezsicsökkentést januárban megvalósította. A kezdeményezés támogatására alaírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz.

1920. június 4-én írták alá Versaillesben, a Nagy-Trianon palotában az Antant hatalmak és Magyarország közt az első világháborút lezáró békét, amely feldarabolta az ezeréves Magyar Királyságot, s a magyarság harmada határon túlra került.

Mengyi Roland: van teendő a következő négy évben is

Mengyi Roland (Fidesz-KDNP) szerint azért is szerezte meg a szavazatok többségét Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében, mert a választók úgy tapasztalták, hogy 2010-ben a nemzet érdekei mentén haladó úton indult el a fejlődés.

2019. május 26., vasárnap, Fülöp,Evelin