Idén is milliárdok jutnak az utakra

Írta: itv , - Frissítve: 7th January, 2014 - 4:19pm

Téma: 

2014 tavaszától tovább folytatódnak az útfelújítások a megyében.A napokban adták át a Sárospatak és Vajdácska között felújított több mint öt kilométeres útszakaszt, amely része a megyében zajló útfelújítási munkálatoknak.

 

Ötéves történet

– Ennek az útnak a megépítése több mint öt évre nyúlik vissza – mondta az avatón dr. Hörcsik Richárd, B.-A.-Z. megye útügyi biztosa. – Felújítást is mondhattam volna, de erre az útszakaszra inkább a megépítés, vagy újjáépítés az igaz, hiszen annyira leromlott állapotban volt, hogy helyenként szinte járhatatlannak és balesetveszélyesnek bizonyult. Az ígéret mindig megvolt, csak valahogy amikor a tényleges tennivalók következtek volna, a források valahogy mindig elfogytak. Pedig ez egy kimondottan fontos út a bodrogköziek és az itt élők szempontjából, hiszen ez a szakasz a Bodrogközközlekedésének egyik ütőere, ez köti össze az alsóBodrogközt Sárospatakkal. A mostani építkezés során azért volt egy kis leállás, mert menet közben derült ki, annyira leromlott az út állapota, hogy majdnem teljesen újra kellett tervezni a munkát. Most azonban ismét esélyt kaptak a bodrogköziek és a térségbe utazók, hogy nyugodt, európai körülmények között utazhassanak, hiszen már a Cigánd és Pácin közötti szakasz is készen van.

Dr. Hörcsik Richárd elmondta még, hogy a megyének szánt közel 3 milliárd forintos útfelújítási kerethez még közel 700 millió forint forráskiegészítés járul, így a megye más területein is folytatódni fognak az útfelújítási munkálatok.

– A 37-es főút rendbetételének egyik szakasza már a tél elején megoldódott, és ha az időjárás lehetővé teszi, akkor tavasz elejétől tovább folytatódnak a munkákGesztely és Szerencs között. Természetesen a megye más területeiről sem fogunk megfeledkezni, hiszen szinte nem találunk olyan régiót a megyében, ahol ne lenne szükség az utak felújítására, de a jelenlegi keretből csak a legégetőbb problémákat tudjuk majd orvosolni és nagyon remélem, hogy az útfelújítási források később sem fognak elapadni – tette hozzá a megye útügyi biztosa.

50 szakaszon, 215 kilométeren

A közútkezelő több megyében is az utóbbi évek legnagyobb keretösszegét használhatta fel 2013-ban a mellékúthálózat rekonstrukciójára – tudtuk meg Pécsi Norbert Sándortól, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs főosztályának vezetőjétől. A programban országszerte több mint 60 szakaszon összesen mintegy 456 kilométernyi, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút teljes körű rekonstrukciója valósult meg 2013-ban. A teljes körű felújítások tavasszal további közel 50 szakaszon, 215 kilométeren folytatódnak. A 2013-ban lezárult projektek összértéke 57 milliárd forint, a 2014-ben befejeződőké további 32 milliárd forint. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2013 november elejétől az ország valamennyi megyéjében munkaterületet adott át a beavatkozásokhoz. Tavasszal 143 útszakaszon, 282 kilométeren indulhat meg a kivitelezés, a felújításokat ezekben az esetekben is befejezik május végéig.

-boon.hu

Kapcsolódó cikkeink