Mégsem lesz fizetős a Miskolcot elkerülő útszakasz

Két hónapig ingyen használhatják az autósok az M3-as autópálya Borsod megyei teljes szakaszait, miután vissza lehet kérni a matrica árát, amiért helytelenül jelölték díjkötelesnek az M30-as, Szirma és Felsőzsolca közti szakaszát. 

 
Amint  korábban megírtuk, az M30-as Miskolcot elkerülő részét a napokban lehúzták az újonnan fizetőssé váltak útszakaszok közül.
 
Róna Márta, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. kommunikációs vezetőjének vasárnapi tájékoztatása szerint „az útszakasz főút besorolású, ezért eredetileg is díjmentes volt. Sajnos a megyei térképen valóban rosszul volt jelölve, azonban az országos térképen jól szerepelt. A hibát javítottuk, a térképeken tudomásunk szerint nincs ehhez hasonló hiba. Akik csak és kizárólag emiatt vásároltak Borsod-Abaúj-Zemplén megyei matricát, kár őket nem éri, a matrica árát visszatérítjük az átmeneti rendelkezés ideje alatt.”
 
M30-as Miskolcot elkerülő szakasza
 

Az átmeneti rendelkezés február végéig tart, tehát aki csak két hónapig szeretne az M3-ason közlekedni, az megteheti. Bemegy az ügyfélszolgálatra, azt mondja, csak az elkerülő útszakasz miatt vett matricát, és visszakapja az összeget, bármilyen kategóriáról van szó. (A buszok megyei éves díja például 20 ezer forint.) Ráadásul az 1470 forintos szolgáltatási díjat sem vonják le.

Vasárnap délután így festett a megyei térkép Forrás Koordinációs Központ

Róna Márta a munkatársaitól úgy tudja, viszonylag kevesen vettek csak azért matricát, hogy a tévesen kijelölt szakaszon közlekedjenek. Nem számítanak arra, hogy sokan élnek a kiskapu adta lehetőséggel, mert akkor az év további tíz hónapjára ugyanúgy matricát kell venni. Ha ezt valaki elmulasztja, a büntetés összege 14875 forint.

 

 

-origo.hu-

 

Kapcsolódó cikkeink

Forrás: BOON

Élesen bírálta a baloldali városvezetést, de javaslatokkal is előállt a Fidesz–KDNP.

Kamarás Máté

Nyárra sok-sok programmal készül városunkba Kamarás Máté. A miskolci musicalénekes koncertezik majd, valamint saját grafikáiból és édesapja festményeiből rendez majd kiállítást a Herman Ottó Múzeum.

Miskolc életében jelentős eseményre invitálta Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a város fontos gazdasági, turisztikai szereplőit és a sajtó képviselőit. A prezentációval egybekötött sajtótájékoztatón bemutatták a város új arculatát.

Egy japán vállalat Miskolcon épít 400 főt foglalkoztató akkumulátor-összeszerelő üzemet. A gyár már jövő szeptemberben elkezdheti a termelést.

 

2020. július 5., vasárnap, Emese,Sarolta