Népszerű volt a country kisvonat

Rendhagyó pünkösdi zenés, táncos vonatozásra hívott minden érdeklődőt az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútja. Az ebből az alkalomból indított különvonat négy kocsiból állt. Minden korosztály képviseltette magát, összességében közel százan utaztak a szerelvényen.

A jó hangulatról a Dancing Boots Country Linedance Club gondoskodott. A country zenét játszó, debreceni együttes egyik tagja szorosan kötődik a Hegyközhöz, így szívesen vállalták a nem hétköznapi felkérést. Már Pálházán, a szerelvény indulása előtt elkezdődött a műsor, azután pedig Kőkapuig folyamatosan szólt a zene. A program rendkívül nagy sikert aratott, az utasok nagyon jól fogadták a kezdeményezést. Bízom abban, hogy aki velünk utazott, egy életre szóló emlékkel távozott – foglalta össze Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.

Kapcsolódó cikkeink

Fotó: Ádám János

Több mint hárommilliárd forintot fordítanak a kisvasút felújítására.

 

Bombariadó volt Miskolcon a Bajcsy Zsilinszky úton a volt sajtóházban.
A rendőrséghez 9 óra 30 perckor érkezett a telefonhívás, hogy bomba fog robbanni a rádió épületében 11 órakor. A rendőrség nagy erőkkel érkezett a helyszínre, de robbanóanyagot nem találtak....

Kisebb földrengés volt Nógrád megyében

Nógrád megyében a Richter-skála szerinti 2,1-es erősségű földrengés volt 0 óra 57 perckor - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel. A közlemény szerint a rengés epicentruma Cserhátsuránytól északra, Iliny településnél volt.

A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest, és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

2019. augusztus 24., szombat, Bertalan