Eladták a fiatal lányt – Kommandósok ütöttek rajta az emberkereskedő futtatókon Borsodban

Téma: 

 Egy sárospataki és egy sátoraljaújhelyi férfi eladott egy lányt, akinek prostituáltként kellett dolgoznia.

 

Emberkereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 21, és egy 38 éves sárospataki, illetve egy 32 éves sátoraljaújhelyi férfival szemben.

A gyanúsítottak közül a 21 és a 38 éves férfi 2017 júliusában fogvatartottak, majd eladtak egy 22 éves lányt. A 32 éves sárospataki vevő a megvásárolt nőt prostituáltként dolgoztatta külföldön.

 

A férfiak 2018. január 9-ei, illetve 10-ei elfogásához szervezett és összehangolt akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai vettek részt.

 

Kapcsolódó cikkeink

Elkészült a Miskolc mellett hatmilliárd forintos beruházásból épülő versenypálya végleges nyomvonala, amely az FIA és az FIM szabályainak is megfelel majd, így MotoGP, WTCC és akár Forma–1-es futamokat is lehet rajta rendezni.

A következő európai uniós költségvetési ciklusban, 2014-2020 között a fiatal gazdálkodók további támogatásokra számíthatnak, ez azt szolgálja, hogy minél többen válasszák élethivatásul a gazdálkodást, a mezőgazdasági tevékenységet - mondta V.

A magyar vidéket népszerűsítik a fiatal gazdák

Várhatóan már februártól folytatódnak a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (Agrya) vidéki életmódot népszerűsítő projektjei: a Vesd bele magad és a Vidék Kaland elnevezésű program.

Elhunyt Rakaczki Bence, a DVTK fiatal kapusa

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a DVTK fiatal kapusa, Rakaczki Bence ma délután fél négykor hosszú betegség után elhunyt – adta hírül csütörtök délután a Diósgyőr labdarúgócsapatának honlapja. A Diósgyőr fiatal kapusánál 2012-ben diagnosztizáltak súlyos betegséget.

2019. május 26., vasárnap, Fülöp,Evelin