Lőszerszállítmány a határon túlról

Téma: 

Bűncselekménynek számít, ha engedély nélkül hoznak be külföldről lőszert, illetve fegyvert. Eljárás indult egy edelényi vadásszal szemben, aki a megfelelő igazoló okmányok nélkül hozott be Szlovákiából lőszereket.

Lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya A. Attila 41 éves edelényi lakossal szemben. A Szlovákiából érkezett gyanúsítottat és autóját 2016. június 16-án 19 óra körül vonták a rendőrök ellenőrzés alá a tornanádaskai átkelőhelyen. A férfinál több száz lőszert találtak, amelyek behozatalához nem rendelkezett a szükséges hatósági engedélyekkel, így cselekményével bűncselekményt követett el.

police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán felhívja a figyelmet, hogy a külföldi lőszer- és fegyvervásárlásokhoz és azok behozatalához a megfelelő feltételek esetén, a hatóságnál beszerezhetőek a szükséges engedélyek.

Forrás: police.hu

Kép: police.hu

 

Kapcsolódó cikkeink

„A mai napon megkezdődtek a tárgyalások a piaci szereplők és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata között a helyi tejipar működőképességének visszaállítása érdekében” – írta csütörtöki közleményében az önkormányzat.

Ha a fiataloknak van jövőjük, akkor az egész ország emelkedik - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az idén nyolcadik alkalommal megrendezett Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten, a Hungexpo területén.

M1

Az erdőtörvény módosításával a fenntartható gazdálkodás mellett növekedhet az erdőterület Magyarországon, miközben javulhatnak a természeti, környezeti állapotok is - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.

...
2019. augusztus 21., szerda, Sámuel,Hajna