Sajószentpéter: 22 autót rongált meg egy asszony

Téma: 

Összesen 22 parkoló autót öntött le festékkel augusztus 20-án hajnalban, egy sajószentpéteri asszony, aki a bejelentéstől számított öt órán belül már a kihallgató szobában volt - írja a vezess.hu. A rendőrségre érkezett telefonhívást követően a Sajószentpéteri Rendőrőrs munkatársai pár óra leforgása alatt azonosították, majd a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A rendőrök a lépcsőház kapujánál a megrongált gépkocsikon lévő festékhez hasonló színű maradványokat találtak és a lépcsőházat végigjárva el is jutottak a későbbi tettes szintén festéknyomokkal piszkított ajtajához.A kihallgatásán beismerő vallomást tevő asszony a nyomozóknak elmondta: az autókat bosszúból fröcskölte le festékkel. Mint közölte, a festék tulajdonképpen egy kotyvalék volt, amit otthon csinált azokból a dolgokból, amit talált: maradék zománcfesték, diszperzit, valamint tojás, hogy ragadjon is az öntet. Végül az így elkészített piros és okkersárga színű anyaggal kente össze, állítása szerint, haragosai utcán parkoló járműveit.A társasházuk előtti közterületen csaknem kéttucat autót megrongáló 54 éves nővel szemben a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kisebb kárt okozó rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Kapcsolódó cikkeink

Egy asszony vetette magát a vonat elé

Csütörtökön délután nem sokkal délután két óra után egy 44 éves szerencsi asszony a prügyi vasúti átjárótól 150 méterre a Miskolc felé közlekedő Kamilla InterCity elé vetette magát.
A nő egy bokorból lépett a vonat elé,és a helyszenen elhalálozott.

2013. augusztus 13-án indult Árpád-házi Szent Erzsébet sírjától, Marburgból az a zarándok, aki gyalog tette meg a közel 1800 km-t, hogy Sárospatakra, Szent Erzsébet születési helyére érkezzen a szent ünnepére.

Utcai támadót fogott el Miskolcon egy szolgálaton kívüli rendőrkapitány, a kirabolt asszony súlyosan megsérült - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Csöbör Katalin és vendégei

Csöbör Katalin képviselő asszony a Borsodi 1-es számú választókerülethez tartozó kistelepülések polgármestereivel tartott gazdasági egyeztetést. A megbeszélésen részt vett Oláh Gábor regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár is.

2021. április 13., kedd, Ida