Szerdán loptak, pénteken bíróság elé álltak a klíma tolvajok.

Írta: itv , - Frissítve: 15th July, 2013 - 11:41am

Téma: 

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2013. július 10-én délelőtt egy helyi papír-írószer üzlet tulajdonosának bejelentése alapján lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást, mert nem sokkal azt megelőzően az üzlet hátsó bejáratán bement két ismeretlen személy, és eltulajdonított egy leszerelt, de működőképes Toshiba klímaberendezést, valamint egy Vailant gázkazánt, melyek együttes értéke meghaladta a kétszázezer forintot.
A kiérkező járőröknek a bejelentő a helyszínen elmondta, hogy a lopást kamerán észlelte és az eset időpontjában az üzlet hátsó udvarának nagy kapuja nyitott állapotban volt. A felvétel alapján az intézkedő rendőrök az egyik elkövetőt azonosították, akiben B. Ferenc 26 éves sátoraljaújhelyi lakost ismerték fel. A másik tolvaj személyazonosságát a felvételről nem tudták megállapítani, mert az az arcát folyamatosan a kezével eltakarta, de ruházata a kamera felvételen jól látható volt.
Ezt követően az egyenruhások megjelentek az ipari kamera felvételén felismert személy utcájában, de még mielőtt a feltételezett tettes lakása előtt a szolgálati gépkocsival megálltak volna, észlelték, hogy a keresett személy, illetve annak testvére, a 21 éves B. Róbert a házuk hátsó falánál ülnek. A két férfi a megkülönbözető jelzéssel ellátott járművet meglátva azonnal futásnak eredt a Ronyva patak irányába.
A későbbi gyanúsítottak nem sokkal később le is „dermedtek”, mert a közrendvédelmi osztály járőrei még az utcában elfogták és előállították őket a rendőrkapitányságra.
A helyszín megtekintése során a rendőrök a gyanúsítottak lakásának hátsó részénél szétszerelt állapotban találtak rá az eltulajdonított műszaki cikkekre. Gyanúsítotti kihallgatásuk során az előállítottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését beismerték.
A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben kisebb értékre elkövetett lopás vétség megalapozott miatt indított nyomozást két nap múlva, 2013. július 12-én befejezte és a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészségen kezdeményezte a terheltek gyorsított eljárással, bíróság elé állítás keretében történő felelősségre vonását.

Kapcsolódó cikkeink