Önkormányzati Választás 2014 Jobbik: Érdemben kell foglalkozni a miskolci fiatalok problémáival

Téma: 

Miskolcot az elmúlt négy évben több mint ötezren hagyták el, főként megélhetés nélkül maradt fiatalok. Kriza Ákos mérhetetlenül cinikus, amikor azzal büszkélkedik, hogy az elmúlt négy évben a 18 legjobbat sikerült itthon tartani, hangzott el a Jobbik pénteki sajtótájékoztatóján. A párt külön kampánnyal kíván üzenni a mindenkori városvezetésnek: érdemben kell foglalkozni a fiatalok problémáival.Jakab Péter, a Jobbik polgármesterjelöltje emlékeztetett: az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség miskolci rendezvényén Kriza Ákos azzal büszkélkedett, hogy mennyire sikeres az általa indított „Otthonunk, Miskolc” program, melynek keretében a Fidesz a „legjobbakat” szeretné itthon tartani, és 18 egyetemistának sikerült is állást biztosítani az önkormányzatnál. A Jobbik nemcsak a 18 legjobbat szeretné Miskolcon tartani, hanem valamennyi dolgozni akaró fiatalt, akik ma sokszor diplomával a kezükben kénytelenek Londonban mosogatni. A Jobbik munkahelyteremtő városgazdálkodással és a bérlakás programmal segítené a fiatalok Miskolcon maradását, illetve visszatérését a városba, hangsúlyozta Jakab Péter.Ahhoz, hogy mindez megvalósuljon fontos, hogy a fiatalok elmenjenek szavazni, ennek érdekében a párt ifjúsági tagozata külön kampányt indít „Tanulj, Bulizz, Szavazz!” címmel – ezt már Szilágyi Szabolcs, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának megyei szervezője mondta. Fontos, hogy a közéletben való aktív részvétel ugyanolyan velejárója legyen egy fiatal életének, mint a tanulás és a bulizás. Amíg az elmúlt évek politikája elfordította a közélettől ezt a korosztályt, addig a Jobbik kampánya azt célozza, hogy növelje a választási hajlandóságot, ezzel is üzenve a mindenkori városvezetésnek, érdemben kell foglalkozni a fiatalok problémáival. A kampány részeként a Jobbik képviselőjelöltjei, aktivistái, többek között a facebookon, illetve személyesen is igyekeznek felhívni a fiatalok figyelmét az október 12-i választás fontosságára.--Jakab PéterJobbik B.-A.-Z. megyei és miskolci alelnöke,Miskolc MJV önkormányzati képviselője

Kapcsolódó cikkeink

Kizárták Szegedi Mártont a Jobbik miskolci, önkormányzati frakciójából

Kizárták Szegedi Mártont a Jobbik miskolci, önkormányzati frakciójából – erről közleményben tájékoztatott szerdán a párt másik két helyi képviselője.

Miskolci MSZP: a Fidesz és a Jobbik negatív kampányt folytat

A Magyar Szocialista Párt miskolci szervezete arra szólította fel a Fidesz és a Jobbik helyi szervezetét, hogy hagyják abba negatív kampányukat, amely azután indult el, hogy a "demokratikus ellenzék" Pásztor Albertet, a város volt rendőrkapitányát indítja...

Miskolci önkormányzat: téved a Jobbik

A közbeszerzési törvény szerint ha lehetőség van rá, helyi vállalkozásokat kell előnyben részesíteni a helyi beruházások során.

Illusztráció

A társadalmilag kirekesztett és rossz anyagi körülmények között élő fiatalokra hívta fel a figyelmet az a három napos találkozó, melyet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) segítségével valósítottak meg.

2019. augusztus 19., hétfő, Huba