Alacsonyabb volt a részvétel a vártnál

Téma: 

A központi választási bizottság előzetes adatai szerint a vasárnapi ukrajnai parlamenti választásokon való részvétel nem egészen 57 százalékos, vagyis a vártnál jóval alacsonyabb volt.

Korábban elemzők és Volodimir Sapoval, a választási bizottság (CVK) elnöke is magas, 70 százalékot megközelítő részvételt jósolt. A CVK közlése szerint szerdán várható a választások előzetes végeredménye.
Eközben Mikola Azarov miniszterelnök kijelentette, bizonyos abban, hogy a Régiók Pártja ismét képes lesz biztosítani a kormánytöbbséget a parlamentben. Emellett arra szólította fel a törvényhozásba bekerülő összes pártot, hogy egyesítsék erejüket a gazdasági válság leküzdésére.
Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi nehéz időszakban az intrikák és az egymással való szembenállás helyett a parlamenti pártoknak az ország helyzetének konszolidálására kell összpontosítaniuk.
Petro Szimonyenko, a Kommunista Párt vezetője azonban kétségesnek nevezte, hogy az újonnan bekerülő erők, a szélsőséges nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt és a Vitalij Klicsko profi ökölvívó vezette UDAR (Ütés) párt az ellenzékben konstruktív együttműködésre készülne a jelenlegi vezetéssel.

mti

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Új év, új árcímkék a tartós tejeken – január elsejétől öt százalék lesz a tartós tejek áfája. A változást a szakmai szervezetek üdvözlik, és úgy látják, hogy a hazai tejágazat helyzetét javítja a forgalmi adó mérséklése.

MTI-fotó: Soós Lajos

A miniszter arra számít, hogy a javaslat az ágazat fehéredésének köszönhetően semleges hatással lesz a költségvetés adóbevételeire.A kormány a magánépítkezőknek is biztosítaná az alacsonyabb lakásépítési áfa lehetőségét, a kabinet szerdán tárgyal a...

Orbán: Az alacsonyabb rezsi és a munkalehetőség a két legfontosabb kérdés

A miniszterelnök interjút adott a 180 perc című műsorban.

 VOLT Fesztivál – Jelentős forgalmat hoz Sopronnak

Jelentős forgalmat könyvelhetnek el a soproni szolgáltatók a VOLT Fesztivál ideje alatt. A rendezvény öt napja "többet hoz, mint a legjobb hónap" – mondta el Horváth Vilmos, a város kereskedelmi és iparkamarájának elnöke az MTI-nek.

2019. május 23., csütörtök, Dezső