Aláírta Brexit-megállapodást az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke

Téma: 

Aláírta az Egyesült Királyság európai uniós tagságnak megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken Brüsszelben.

 

Az aláírásra azután került sor, hogy az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO) csütörtökön – a témáról folytatott vitát követő szavazáson – nagy többséggel elfogadta jelentését, amelyben azt ajánlja az EP egészének, hogy jövő héten esedékes brüsszeli plenáris ülésén fogadja el a kilépési megállapodást annak érdekében, hogy Nagy-Britannia uniós tagsága rendezett módon szűnhessen meg.

EPA

A két uniós intézmény vezetőjének jóváhagyása nyomán a szöveget az EP plénuma a január 29-i ülésen ratifikálhatja. Ezt követően, jövő csütörtökön – minden bizonnyal úgynevezett írásbeli eljárás keretében – még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia.

Von der Leyen Twitter-üzenetében arról tájékoztatott, hogy az aláírással „megnyitották az utat” az Európai Parlament számára a megállapodás ratifikálására.

Michel a közösségi oldalra feltöltött üzenetében a szigetország és az unió kapcsolatára utalva úgy fogalmazott, hogy a „dolgok elkerülhetetlenül megváltoznak, de a barátságunk megmarad. Új fejezetet indítunk partnerként és szövetségeseként”. Hozzátette, már türelmetlenül várja, hogy együtt „írjuk ezt az új fejezetet”.

Londonban csütörtökön törvényerőre emelkedett a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő megállapodás, miután a parlamentben előző nap elfogadott egyezményt II. Erzsébet királynő jóváhagyta. A Downing Street azt közölte, várhatóan napokon belül Boris Johnson kormányfő is aláírja a megállapodást.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

EPA/Facundo Arrizabalaga

Theresa May brit miniszterelnök szerint az Európai Unió vezetői úgy ítélik meg, hogy lendületet adott a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalásoknak az ő firenzei beszéde, amelyben kormányának célkitűzéseit vázolta a brexit utáni időszakra....

MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Theresa May kormányfő maga fog tárgyalni a Brexit ügyében az Európai Bizottsággal a továbbiakban. Arra az eshetőségre is készülnek, hogy a tagság megállapodás nélkül szűnik meg jövő év márciusában.

EPA

Óriási a felháborodás a brit sajtóban és a közösségi oldalakon. A Brexit egyik vezéralakja ugyanis beismerte, hogy a kilépési kampány egyik legfontosabb ígérete tulajdonképpen nem igaz.

Shutterstock

Megkezdődött az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáról szóló tárgyalások második fordulója hétfőn Brüsszelben.

2020. szeptember 27., vasárnap, Adalbert