Bejött a keleti nyitás, nőtt hazánk kereskedelmi forgalma Indonéziában

Téma: 

Bejött a keleti nyitás: Indonéziában 29 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalmunk tíz év alatt – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A koronavírus-fertőzés miatt 14. napja karanténban tartózkodó Szijjártó Péter videókonferencia segítségével szólalt fel egy online fórumon, ahol kedden hivatalosan is elindították a magyar és indonéz vállalatoknak szóló oldalt.

MTI Fotó Krizsán Csaba

A külgazdasági és külügyminiszter a két ország közötti gazdasági kapcsolatokról elmondta: az elmúlt időszakban előrelépést értek el a vízgazdálkodás és az élelmiszer-feldolgozás területén is. Példaként említette, hogy 36 milliárd forintos keretet nyitottak meg, melyből a magyar cégek indonéz települések vízgazdálkodásán tudtak javítani.

Hozzátette: most

a telekommunikáció és a kiberbiztonság területén szeretnék erősíteni a két ország kapcsolatait.

Ezért arra biztatja a cégeket, hogy használják a Hunindotech.id oldalt, mert az kiváló platform arra, hogy megfelelő információhoz jussanak az együttműködési lehetőségekről.

A miniszter kiemelte: az Eximbank is készen áll, hogy biztosítsa a szükséges pénzügyi hátteret a magyar és az indonéz cégek együttműködéséhez. Szijjártó Péter azt mondta:

a magyar cégeket arra biztatja, legyenek aktívak az indonéz piacon, mert ez az egyik legnagyobb délkelet-ázsiai piac, és az egyik leggyorsabban növekedő régió a világon.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az indonéz diákoknak meghirdetett ösztöndíj létszámkeretét az éves ötvenről százra emelték.

Indonézia hozzájárul a globális ügyek megoldásához – hangsúlyozta a miniszter, aki elismerően szólt arról, hogy Indonézia is részt vesz a békefenntartói feladatokban. Hozzátette: annak idején Magyarország is javasolta, hogy Indonézia legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja.

A külügyminiszter kiemelte: az elmúlt években sokat fejlődött Magyarország és Indonézia együttműködése, nemrég ünnepelték a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulóját.

Retno Lestari Priansari Marsudi, Indonézia külügyminisztere azt hangsúlyozta: „még mindig küzdünk a világjárvány ellen, de a válság lehetőségeket is rejt magában.” Felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány fényt derített a digitális gazdaságban rejlő hatalmas potenciálra.

Emlékeztetett, hogy António Guterres ENSZ-főtitkár azt mondta: a mobiljelek a világ lakosságának már több mint 95 százalékát elérték. Az Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége térségében pedig 441 millió ember, a lakosság 65 százaléka használja az internetet.

Az indonéz külügyminiszter megjegyezte azt is, hogy a világjárvány növelte a függőséget a digitális technológiától, például a távoktatás, a távmunka területén. Úgy értékelt, a digitális gazdaság hatalmas lehetőségeket rejt magában a gazdasági növekedés területén.

Kiemelte azt is, hogy

Indonéziának nagyon jó a digitális ökoszisztémája,

annak értéke 2025-ig elérheti a 133 milliárd dollárt. Elmondta továbbá, hogy 2019-ben 2001 startupja volt Indonéziának. Ezzel a világon az ötödik legjobbak voltak – tette hozzá.

Mindezek nyomán az indonéz külügyminiszter szerint a Hunindotech.id weboldal elindítása jól időzített. Úgy véli, ez a fórum rengeteg lehetőséget biztosít majd mindkét ország számára, hogy erősítsék az együttműködést, olyan termékeket és beruházásokat mutathassanak be, amelyek mindkét ország javát szolgálják.

A miniszter azt mondta: az indonéz és a magyar üzleti közösség elkötelezettséget mutat a kezdeményezéssel kapcsolatban, ez pedig gyorsíthatja az országok gazdasági kilábalását.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Krizsán Csaba

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó: Mohai Balázs

Megugrott a nyári szezonális termékek - a jégkrémek, ásványvizek, sörök és lédús gyümölcsök, valamint a hűsítő termékek forgalma a kánikula miatt - mondták el az MTI-nek a megkérdezett kereskedő cégek csütörtökön.Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója...

Megugrott a szegedi vadász- és fegyverboltok forgalma. A migráció által legjobban sújtott déli határ mentén romlik az emberek szubjektív biztonságérzete, egyre többen vesznek gázpisztolyt.

A kép illusztráció. MTI/EPA/Andy Rain

A kiskereskedelmi forgalom volumene 2015 májusában a nyers adat szerint 4,4, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ez 0,2 százalékponttal magasabb az első becslésnél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

Elkezdődött az év legforgalmasabb időszaka a kiskereskedelemben, az ünnepi szezonban több mint 1200 milliárd forintos forgalommal számol a piac – írta a Magyar Nemzet pénteken.

2020. december 2., szerda, Melinda,Vivien