Bekeményít az EU - leállítják a Törökországnak nyújtott előcsatlakozási támogatásokat

Téma: 

"Törökország jelenleg nem közeledik Európához, hanem távolodik tőle" - jegyezte meg a dpa-interjúban a bővítési tárgyalásokért felelős biztos.

Elkezdte csökkenteni a Törökországnak a csatlakozási folyamat keretében nyújtott támogatásokat az Európai Unió – közölte a bővítési tárgyalásokért felelős uniós biztos a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

EPA

Johannes Hahn azt mondta: olyan programok állnak le, amelyek nem hozták meg a kívánt eredményt. A dpa által szombaton közzétett interjúban az osztrák Hahn elmondta, hogy a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési periódusban Törökország számára elkülönített 4,45 milliárd eurónyi előcsatlakozási támogatásból mindössze 167,3 milliót folyósítottak.

Az Európai Unióban több tagállami és uniós politikus is aggodalmának adott hangot a demokrácia és a jogállamiság törökországi állapotával kapcsolatban, főleg a tavaly nyári puccskísérletet követő megtorlások, tömeges őrizetbe vételek, elbocsátások, politikusok és újságírók bebörtönzése miatt. Osztrák vezetők korábban a csatlakozási tárgyalások leállítását követelték.

“Törökország jelenleg nem közeledik Európához, hanem távolodik tőle” – jegyezte meg a dpa-interjúban a bővítési tárgyalásokért felelős biztos.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

llusztráció. MTI Fotó: Varga György

A hétvégén kissé melegszik a levegő, néhol 20 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, de jellemzően borús lesz az ég és többfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből....

Nem kizárt egy negyedik rezsicsökkentés

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem kizárt a negyedik rezsicsökkentés. Kocsis Máté erről hétfőn a Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumsorozat kaposvári rendezvényén beszélt újságírói kérdésre.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint, ha Magyarország nem gondolja fekete-fehérnek az ukrán-orosz konfliktust, akkor önálló külpolitikai arculatot kell felvállalnia.

A rákkal való kétéves küzdelem után meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök.

2019. július 20., szombat, Illés