A brüsszeli magyar nagykövet két magyar sérültről tud

Téma: 

A brüsszeli magyar nagykövet tudomása szerint két magyar sebesült meg a brüsszeli merényletsorozatban, mindkettőjüket kórházban ápolják. Ezt Nagy Zoltán nagykövet az M1 élő adásában közölte.

 

Nagy Zoltán az MTI-nek megerősítette, hogy a Brussels Airlines Budapestről érkező repülőjárata biztonsággal leszállt Brüsszelben. A diplomáciai kirendeltség kollégái több utassal is kapcsolatban vannak, akik - az utolsó információk szerint - még mindig a repülőgépen várják, hogy elhagyhassák a gép fedélzetét. A járat személyzete hosszú várakozásra készítette fel az utasokat - tette hozzá a nagykövet.

A BRÜSSZELI MAGYAR KONZULI HIVATAL TELEFONSZÁMA: +32 2348-1811

A Zaventem nemzetközi repülőteret lezárták, valamennyi járatot törölték, a repülőtérre vezető utak járhatatlanok.

A nagykövet azt kérte a Brüsszelben tartózkodó magyaroktól, hogy lehetőség szerint ne hagyják el otthonaikat. Nagy Zoltán tájékoztatást adott arról is, hogy a nagykövetség közösségi oldalán folyamatosan frissített tájékoztatást adnak az eseményekről, valamint közzétették az érintett belga hatóságok vészhelyzeti telefonszámait, amelyen érdeklődni lehet esetleges személyes érintettség okán.A Belgiumi Krízisközpont online közölte, hogy az érdeklődők interneten vagy SMS-ben érdeklődjenek az áldozatok felől és a helyzet alakulásáról, mivel a telefonos vonal (valószínűleg a túlterheltség miatt) akadozik.

Kapcsolódó cikkeink

A magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek, július 23-28. között, az erdélyi Tusnádfürdőn - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Aluinvent Zrt. (www.aluinvent.com) nagyszilárdságú és ultrakönnyű alumínium termékek, anyagtechnológiai és anyagvizsgálati berendezések fejlesztésével, gyártásával és mérnöki szolgáltatások nyújtásával foglalkozik.

A magyar női vízilabda-válogatott bejutott a legjobb négy közé a barcelonai vizes világbajnokságon, miután a hétfői negyeddöntőben 11-7-re legyőzte a holland csapatot. Bár a vezetést a németalföldiek szerezték meg, a folytatás magyar örömjátékot hozott.

Illusztráció

Összesen negyvenmillió forinttal támogat öt külhoni magyar pedagógusszervezetet az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága.

2019. december 7., szombat, Ambrus