A CIA megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai felkelőknek

Téma: 

Lapértesülés szerint az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megkezdte a fegyverek szállítását a szíriai felkelőknek.
A The Washington Post című amerikai napilap internetes kiadásában amerikai illetékesekre és szíriai forrásokra hivatkozva azt írta csütörtökön, hogy a CIA két hete kezdte meg a könnyű lőfegyverek és lőszerek szállítását, amikor a külügyminisztérium megkezdte a gépkocsik, korszerű kommunikációs berendezések és elsősegély-csomagok továbbítását a felkelőknek. A lap rámutat arra, hogy az Obama-kormányzat hónapokon át halogatta a döntést, és a fegyverszállítások megkezdése nagyobb szerepvállalást jelent az Egyesült Államok részéről a szíriai polgárháborúban.

A hadianyagokkal az Egyesült Államok a Szelím Idrísz tábornok irányítása alatt harcoló felkelőket akarja megerősíteni. Idrísz a nyugati országok által támogatott mérsékelt ellenzéki esernyőszervezet, a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) Legfelsőbb Katonai Tanácsának vezetője.

A harcoló csapatok megerősítése mellett a külügyminisztérium által szállított eszközökkel a különböző felkelőcsoportok közti összetartást is javítani akarja Washington. "(A támogatás) nemcsak egy hatékonyabb haderőhöz fog vezetni, hanem erősíti a (SZNK) képességét, hogy összetartsa a koalícióban részt vevő csoportokat" - közölte a lappal Mark S. Ward, a külügyminisztérium tanácsadója.

Az amerikai kormány már hónapokkal ezelőtt megígérte, hogy támogatás fog nyújtani a felkelőknek, de a terv komoly akadályokba ütközött. Egyrészt komoly logisztikai kihívást jelentett a segélynek a polgárháború dúlta közel-keleti országba való eljuttatása, másrészt amerikai döntéshozók attól tartottak, hogy az eszközök az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban álló iszlamista felkelők kezébe juthatnak.

Számos amerikai törvényhozó korábban élesen bírálta a kormányt a késlekedésért, és egyesek mindaddig nem voltak hajlandók támogatni a Barack Obama amerikai elnök által kongresszusi szavazásra bocsátott Szíria elleni katonai csapást, amíg a kabinet nem növeli a felkelőknek nyújtott támogatás mértékét.

Kapcsolódó cikkeink

Oroszország és az Egyesült Államok keretmegállapodást fogadott el a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítéséről - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter Genfben szombaton, az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott háromnapos tárgyalássorozat után.

Megkezdte munkáját az operatív törzs az augusztus 20-i nemzeti ünnepen, és egyelőre nincs olyan rendkívüli körülmény, amely a nemzeti ünnephez kapcsolódó szabadtéri programok lebonyolítását veszélyeztetné, minden az eredeti terveknek megfelelően zajlik.

Kijev: Az ukrán rendőrség megkezdte a barikádok elbontását

Az ukrán rendőrség hétfőn délután megkezdte Kijevben a kormányellenes tüntetők barikádjainak elbontását - közölte Vitalij Klicsko ellenzéki vezető Twitter-bejegyzésében.

2019. május 26., vasárnap, Fülöp,Evelin