Csökkent a brit recesszió kockázata

Téma: 

Londoni pénzügyi elemzők szerint a legutóbbi időszak meglehetősen erőteljes aktivitási adatai miatt csökkent annak a kockázata, hogy a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk recesszióba sodorja.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – referendum óta heti rendszerességgel tesznek közzé “recessziófigyelő” gyorselemzéseket (UK Recession Watch).

Pénteken ismertetett új előrejelzésükben közölték: az eddigi 25 százalék helyett most már csak 20 százalékra taksálják a recesszió kockázatát a brit gazdaságban.

Ez már másodjára javított becslés. A ház ugyanis a népszavazás utáni első helyzetértékeléseiben még 30 százalékos esélyt adott a brit recesszióra, ezt három hete csökkentette 25 százalékra, onnan pedig most 20 százalékra.

Az Oxford Economics új recessziófigyelőjének ismertetése előtt néhány órával a brit statisztikai hivatal (ONS) közölte, hogy a brit hazai össztermék (GDP) a korábbi becsléseknél valamivel nagyobb ütemben nőtt az idei második negyedévben. Az ONS felülvizsgált adatai szerint a júniussal zárult három hónapban a brit gazdaság bruttó teljesítménye 0,7 százalékkal növekedett negyedéves összevetésben az előző becslésben szereplő 0,6 százalék helyett, és júliusban – a népszavazás utáni első hónapban – a brit GDP-érték 80 százalékát adó szolgáltatási szektor erőteljes ütemben, 0,4 százalékkal bővült.

Az Oxford Economics londoni elemzői közölték: mindezek alapján az eddigi 1,8 százalékról 1,9 százalékra javították a brit gazdaság idei egész évi növekedésére adott előrejelzésüket.

A brit gazdaság más, valamivel borúlátóbb londoni előrejelzések szerint is valószínűleg elkerüli a recessziót, bár nem lesz messze tőle. A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szövetségének legújabb, jelentősen rontott előrejelzése szerint a brit hazai össztermék az idén várhatóan 1,8 százalékkal, jövőre 1 százalékkal, 2018-ban 1,8 százalékkal nő. A BCC a népszavazás előtti prognózisában erre a három évre még 2,2, 2,3, illetve 2,4 százalékos GDP-növekedést jósolt.

A kamarai szervezet számításai szerint a brit GDP nominális értéke az előrejelzési időszak végén 43,8 milliárd fonttal (16 ezer milliárd forinttal) lesz alacsonyabb a korábban vártnál.

A szervezet szerint az előrejelzési távlaton belül lesznek recesszióhoz közeli időszakok: a BCC az idei negyedik negyedévre például alig 0,1 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár. A kamarai szövetség közgazdászai szerint a brit gazdaságot várhatóan csak a gyenge font menti meg a recessziótól, mivel ez javítja a brit külkereskedelem nettó pozícióit.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink

EPA

A brit kormánynak új költségvetést kell készítenie, ha nem születik megállapodás a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről az Európai Unióval – mondta vasárnap a brit pénzügyminiszter.

http://hirado.cms.mtv.hu/

Megérkezett Nagy-Britanniába a brit kormány által befogadott szíriai menekültek első csoportja - közölte kedden a brit belügyminisztérium.

    A tárca nem részletezte, hogy pontosan hány menekült érkezett, és azt sem, hogy hol helyezték el őket.

hirado.hu

Theresa May brit miniszterelnök szerint a kormány „új, merész” javaslatot terjeszt az alsóház elé, amikor a jövő hónapban szavazásra bocsátja a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) törvénybe iktatását célzó tervezetet.

AFP

Az eddigi belügyminisztert II. Erzsébet királynő bízta meg szerdán kormányalakítással, miután David Cameron, az eddigi miniszterelnök benyújtotta lemondását. Az 59 éves Theresa May az uralkodó tizenharmadik miniszterelnöke.

2019. május 23., csütörtök, Dezső