Dél-koreai gép balesete San Franciscóban

Téma: 

A legfrissebb értesülések szerint ketten haltak meg és százharmincan megsérültek a Boeing 777-es utasszállító repülőgép San Francisó-i balesetében. Mintegy 60 ember sorsa egyelőre ismeretlen.Az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság gépe földet éréskor gyulladt ki, és rendkívül súlyos károkat szenvedett. A gépen 291 utas és 16 fős személyzet tartózkodott. A helyi tűzoltó parancsnok éjszakai sajtóértekezletén azt közölte, hogy eddigi információik szerint két ember vesztette életét. 130 embert kórházba szállítottak, sokak állapota válságos. A gépen tartózkodók közül 60 ember sorsa egyelőre ismeretlen. A gép Szöulban szállt fel és San Francisco a végállomás volt.

Egyes vélemények szerint az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság San Franciscóban szombaton szerencsétlenül járt repülőgépe túl alacsonyan érkezhetett a leszállópályához, s a farokrésze nekiütődött a repülőteret a tengertől elválasztó falnak, majd leszakadt.
Több szemtanú is arról beszélt, hogy a gép a szokásostól eltérő, abnormális szögben közelítette meg a repülőteret. A CNN amerikai hírtelevízió által készített grafika is azt mutatja, hogy a gép farokrésze még jóval a leszállópálya előtt nekicsapódott a földnek. Egyes beszámolók szerint a pilóta leszállás közben megpróbált újra gyorsítani, s felemelni a gépet, de már hiába.

Időközben a Yonhap dél-koreai hírügynökség nyilvánosságra hozta, hogy a szerencsétlenség mindkét halottja kínai. A halálos áldozatok mellett azonban legalább 49 ember súlyosan megsérült, azaz félő, hogy lesznek még további halottak.

A most szerencsétlenül járt Boeing 777-es egyébként a világ egyik legbiztonságosabb repülőgépének számít. Ez a géptípus 18 éve állt szolgálatba a világ különböző légitársaságainál, s azóta több mint 5 millió repülést teljesített, miközben ez az első halálos baleset vele. Az 1988-ban létrehozott Asiana Airlines történetében ugyanakkor ez már a harmadik súlyos katasztrófa. 1993-ban a légitársaság egyik Boeing 737-es gépe hegyoldalnak ütközött Dél-Koreában, 68-an meghaltak, 44-en megsebesültek. Itt a vizsgálat pilótahibát állapított meg. 2011 júliusában pedig az Asiana Airlines egyik Boeing 747-es teherszállító gépe zuhant a tengerbe, mindkét pilótát megölve: a vizsgálat szerint mechanikai hiba történt.

Kapcsolódó cikkeink

MTI/EPA/Korea-közi csúcs sajtószolgálata

Megérkezett kedden Phenjanba Mun Dzse In dél-koreai elnök, a Szunan nemzetközi repülőtéren Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fogadta. Dél-koreai elnök tizenegy éve nem látogatott a kommunista ország fővárosába.

Hazaárulás vádjával kivégezték az észak-koreai védelmi minisztert, miután elaludt egy olyan eseményen, amelyen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is jelen volt - jelentette szerdán a dél-koreai média a hazai hírszerzésre hivatkozva.

AP

Dél-Korea azt javasolta Észak-Koreának, hogy vonják vissza nagy hatótávolságú tüzérségi ütegeket a két országot elválasztó demilitarizált övezettől a feszültségcsökkentés jegyében – közölték szöuli katonai források vasárnap.

MTI/EPA/Dél-koreai elnöki hivatal

Áprilisi csúcstalálkozójuk után szombaton újból személyesen tárgyalt egymással Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök - közölte a szöuli elnöki hivatal.

2019. május 23., csütörtök, Dezső