Elismerte választási vereségét a vezető koszovói kormánypárt

Téma: 

Elismerte parlamenti választási vereségét a vezető koszovói kormánypárt a voksok több mint háromnegyedének összeszámlálása után, vasárnap késő este. Kadri Veseli, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) elnöke bejelentette, hogy ellenzékbe vonulnak.

A részleges eredmény alapján a két legnagyobb ellenzéki párt, a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) és a Vetevendosje (Önrendelkezés) kapta a legtöbb szavazatot. Az előbbi 25,21 százalékos, az utóbbi 26,04 százalékos eredményt ért el.

EPA

A PDK csak harmadik lett 21,18 százalékkal.

Ramush Haradinaj távozó kormányfő Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) nevű pártjára és koalíciós partnereire a szavazók 11,67 százaléka voksolt.

A Behgjet Pacolli külügyminiszter vezette Szövetség az Új Koszovóért (AKR) és partnerei nem jutottak be a 120 tagú parlamentbe.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

Michael Campanella/Getty Images

A lutheránusokkal való megbékélés újabb jelenként a pápa hétfőn Svédországban elismerte a Luther Márton által elindított reformáció kedvező hatásait.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

December 13-tól, vasárnaptól új típusú, korszerű fedélzeti leolvasóeszközöket is használnak majd a magyar jegyvizsgálók a vonatokon, így nem fordulhat elő az, hogy kétszer fizettessék meg az utazás költségeit az Ausztria felől érkezőkkel - számol be a Magyar Nemzet...

Mitt Romney republikánus párti elnökjelölt elismerte vereségét, és gratulált Barack Obama hivatalban lévő amerikai elnöknek választási győzelméhez a bostoni kampányközpontban helyi idő szerint szerda hajnalban mondott beszédében.

EPA/Michael Reynolds

Hozzájárulnak a migránsválsághoz azok az európai vezetők, akik nagy számban fogadnak be menekülteket - mondta Bill Gates a német kancellár bevándorlási politikájára célozva.

2019. október 24., csütörtök, Salamon