A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében

Téma: 

A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatáson fogadta Ohtaka Maszato japán nagykövetet.

Szijjártó Péter azt írta, köszönetet mondott a nagykövetnek azért, hogy Magyarországnak lehetősége nyílt kétmillió favipiravir hatóanyagú tabletta vásárlására Japánból, amely segíti a koronavírusos betegek gyógyulását.

MTI Fotó

Magyarország a nyitott és szabad világkereskedelemben érdekelt, ezért támogatjuk az EU-Japán beruházásvédelmi megállapodás megkötését, egyúttal irigykedve figyeljük a délkelet-ázsiai térségben Kína, Japán és Korea részvételével létrehozott szabadkereskedelmi megállapodást, melynek nyomán a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége jött létre” – emelte ki a külügyminiszter.

Szijjártó Péter fontos fejleménynek nevezte, hogy a magyar sertéshús-termékek a korábbi, afrikai sertéspestis miatti tiltás után visszatérhetnek a japán piacra.

Közölte azt is, Japán továbbra is készül az olimpiára, amit „mi magyarok is izgalommal várunk”, és immáron öt japán várossal született megállapodás arról, hogy helyszínt biztosítanak a magyar sportolók felkészüléséhez.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó

Kapcsolódó cikkeink

Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő

Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő szerint a történelmi tényeknek megfelelően kell bemutatni az Európai Történelem Házában a Szovjetunió és a totalitárius diktatúrák szerepét.

hirado.hu

Magyarország vezető szerepet tölthet be a régióban az 5G (ötödik generációs) telekommunikációs technológia és a ráépülő okos megoldások tesztelésében a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint.

MTI Fotó

Európai szintű szemléletváltásra van szükség: nagyobb szerepet kell adni az európai uniós migrációs politikában a lakosság biztonságának - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 Ma este című műsorában.

2021. január 23., szombat, Zelma,Rajmund