A kilépést övező bizonytalanság ellenére is erős a kereslet a brit munkaerőpiacon

Téma: 

A brit európai uniós tagság megszűnését övező bizonytalanságok ellenére erős a munkaerőpiaci kereslet Nagy-Britanniában egy hétfőn ismertetett felmérés adatai szerint.

 

A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) és a világ legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatója, az Adecco brit csoportja több mint 2100 vállalkozásra kiterjedő felmérése szerint a munkáltatók többsége egyelőre nem változtatott a létszámbővítéssel vagy az elbocsátásokkal kapcsolatos tervein. A bizonytalan gazdasági kilátások azonban valamennyire mégiscsak kezdik éreztetni hatásukat, mert a Brexit október 31-i határidejének közeledtével kisebb arányban készülnek létszámbővítésre a cégek az év utolsó három hónapjában – derült ki a kutatásból.

Shutterstock

„A munkaerő iránti kereslet továbbra is erős, és mivel bőségesen áll rendelkezésre az Európai Unión kívüli országokból érkező munkaerő, sok vállalkozásnak nem okozott gondot az álláshelyek betöltése” – idézte a CIPD egyik vezető elemzőjét a Financial Times című lap hétfőn.

A júniusban készült felmérés szerint a legtöbb szektorban továbbra sem aggódnak a munkáltatók a toborzás miatt, és csak kisebb részben vélekedtek úgy, hogy nehezebbé vált a munkahelyek betöltése az elmúlt évben. A kutatás szerint a közepes vagy magas képzettséget igénylő üres álláshelyek száma nagyjából változatlan maradt a közelmúltban. Ez a CIPD szerint valószínűleg az EU-n kívüli jelentkezők számának növekedésével magyarázható. Tavaly például az orvosok és az ápolók esetében enyhítettek a vízumkorlátozásokon.

Az alacsonyan képzett munkaerő esetében azonban csökkent a jelentkezők száma, a tavalyi medián húszról 16-ra. Ez a szakértő szerint az európai uniós társországokból érkező bevándorlók csökkenő számára vezethető vissza.

Forrás: MTI

Kép: Shutterstock

 

Kapcsolódó cikkeink

hirado.hu

Országosan megduplázódott a kereslet a nyaralók iránt a két évvel ezelőttihez képest – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

MTI Fotó

Kedvezett a meleg időjárás az élővirág-vásárlási kedvnek, a magyarországi termelők azonban kevesebbet termeltek az idén a tavalyinál a halottak napi virágforgalom túlnyomó részét adó fajtából.

Shutterstock

A fővárosban átlagosan egy-két hónap alatt talál gazdára egy eladó ingatlan, de szerencsés esetben ez az idő akár két hétre csökkenhet: tapasztalatok szerint ha az ingatlant sikerül jól beárazni, a rákövetkező héten kirobbanó érdeklődésre lehet számítani.

2019. augusztus 21., szerda, Sámuel,Hajna