A korlátozások ellenére utcai megmozdulások voltak Szlovákiában

Téma: 

A koronavírus terjedése miatt érvényben lévő vészhelyzet és a gyülekezési korlátozások dacára több ezren tüntettek a szlovák kormány és járványintézkedései ellen három pozsonyi és több vidéki helyszínen kedden.

Szlovákiában november 17. állami ünnep, a Szabadságért és a demokráciáért vívott harc napja, ezzel a nappal az 1989-es rendszerváltoztatásnak állítottak emléket. Ezen a napon hagyományosan sok ünnepséget tartanak, ám idén az ország történetében először, a megemlékezéseket nem engedélyezték tekintettel arra, hogy a kormány a járványügyi helyzetre hivatkozva gyülekezési korlátozást vezetett be.

hirado.hu

A tiltás ellenére az ország több nagyobb városában mégis tartottak megmozdulásokat, ezek résztvevői viszont Igor Matovic miniszterelnöknek és kormányának a távozását, illetve a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggésben bevezetett korlátozások feloldását követelték - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség.

A legnagyobb megmozdulások Pozsonyban voltak, a szlovák parlament, a pozsonyi kormánypalota és az elnöki palota előtt. Később a tüntetők az elnöki palota előtt gyűltek össze, ahol betöltötték a Hodza teret és a környező utcákat. Az MTI tudósítója az elnöki palota előtt nemzeti lobogókat és a kormányfő távozását, illetve bebörtönzését követelő transzparenseket kezükben tartó tüntetőket látott. A tüntetők számát a helyszínen tartózkodó újságírók tízezerre becsülték, gyermekes családokat és futball szurkolókat is látni lehetett.

A láthatóan nem túl jól szervezett megmozdulás résztvevői szónokok és kihangosítás hiányában hangosan skandálva, ám rendbontások nélkül adtak hangot követeléseiknek, néhányan feltűzték transzparenseiket az elnöki palota kerítésére. A tömeg nem sokkal délután öt óra után oszlani kezdett, ezután a tüntetők egy kisebb része a pozsonyi parlamenthez, illetve ismét a kormánypalotához vonult.

Forrás: MTI

Kép: hirado.hu

 

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Vajda János

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Barátság maraton nemzetközi utcai futófesztivált, ezúttal hat egyéni és egy váltó szám szerepel a vasárnapi programban – jelentették be a szervezők szerdán, sajtótájékoztatón.

...
Lehel utcai robbantás - A rendőrség 10 millió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek

Az országos rendőrfőkapitány 10 millió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki a hétfő hajnali Lehel utcai robbantással kapcsolatban érdemi információt ad - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata csütörtök délután....

Lehel utcai robbantás: zöldszámon várja a rendőrség a bejelentéseket

Elkülönített telefonszámon várja a rendőrség a Budapesten, a XIII. kerületi Lehel utcában hétfő hajnalban történt robbantással kapcsolatos bejelentéseket.

A menekültek szeméttel, kövekkel és cipőkkel dobálják a rendőrsorfalat a határon, a rendőrök vízágyút és könnygázt vetnek be. A kemény mag pár tucat menekült, mögöttük pár száz ember áll. A könnygázból nők és gyerekek is kaptak.

2020. december 2., szerda, Melinda,Vivien