A koszovóiak többsége ellenzi a területcserét Szerbiával

Írta: itv , - Frissítve: 29th September, 2018 - 1:58pm

Téma: 

A pristinai központú Koszovói Demokratikus Intézet (IDK) pénteken közölt felmérése arra is rámutatott, hogy ha a szerb és a koszovói elnök mégis abban egyezne meg, hogy bizonyos területeket átadnak egymásnak, akkor a lakosság 51,5 százaléka tiltakozna, mintegy 20 százaléka népszavazást követelne, 9 százaléka pedig ellenkezés nélkül elfogadná a döntést.

A megkérdezettek 71 százaléka elégedetlen, 20 százaléka pedig elégedett azzal, ahogyan Hashim Thaci koszovói elnök a Szerbiával folytatott párbeszédet kezeli, a válaszadók 65,5 százaléka pedig az ellenzék hozzáállásával és szerepével elégedetlen.
 
EPA

A közvélemény-kutatást szeptember 5. és 13. között 1066 koszovói, közöttük a nemzeti kisebbségekhez tartozók megkérdezésével végezték. Hashim Thaci és szerb kollégája, Aleksandar Vucic az utóbbi néhány hétben több olyan kijelentést is tett, amely arra utal, hogy a szerb-koszovói viszony rendezése érdekében hajlandók lennének területcserét vagy határmódosítást kezdeményezni a két ország között.

Az elképzelést alapvetően a pristinai és a belgrádi kormány is ellenzi, az ellenzék azonban mindkét országban hangos tiltakozását fejezte ki az elképzelés ellen, noha sem a szerb, sem a koszovói elnök nem közölt részletes tervet.

Hashim Thaci és Aleksandar Vucic is arról beszélt, hogy a kapcsolat rendezése nem várható a közeljövőben, a felek előtt még hosszú folyamat áll. A sajtóban megjelent információk szerint a határmódosítást követően Szerbiához kerülnének a főként szerbek lakta észak-koszovói városok, míg Koszovóé lenne a dél-szerbiai, többségében albánok lakta Presevo-völgy.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió korábban nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy támogassák a területcserét a két nyugat-balkáni ország között.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink