Kuvaitban „kiszűrik” és hazaküldik a melegeket

Téma: 

Az ország Egészségügyi Minisztériuma által kialakított orvosi vizsgálaton szűrik ki a Kuvaitba érkező melegeket, és kiutasítják őket – idézett egy kuvaiti kormányhivatalnokot a brit Daily Mail.

Juszuf Mindkár a kuvaiti Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi igazgatója az Al Rai című kuvaiti lappal közölte: „az öböl menti arab országokba (GCC) érkező beutazókon orvosi rutinvizsgálatokat végeznek az egészségközpontokban. Mi azonban megszigorítjuk az előírásokat, ami segít ’kiszűrnünk’ a melegeket, akiktől meg fogjuk tagadni a beutazási engedélyt Kuvaitba, vagy bármelyik GCC-tagállamba”. 

Kuvaitban, a homoszexuális tevékenységben részt vevők 21 éves kor alatt is akár 10 évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.Október első napjaiban „A Hét” című ománi lap működését felfüggesztették egy melegekkel szimpatizáló írása miatt – írja a BBC. 78 országban törvénytelen a homoszexualitás, a leszbikus magatartást pedig 49 ország tiltja. Öt országban – Iránban, Szaúd-Arábiában, Szudánban, Jemenben és Mauritániában – a melegeket halállal büntetik. atv.hu / YNet

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Iraki, török, malajziai, szlovén, szaúd-arábiai és ausztrál kollégájával folytatott kétoldalú megbeszélést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kuvaitban.

Kijevben szombaton félbeszakadt az ország történetének második melegfelvonulása, miután jobboldali szélsőségesek rátámadtak a menetet biztosító rendőrökre és a menet résztvevőire.

Barack Obama amerikai elnök kedd este bírálta azokat az államokat, amelyek törvényei diszkriminálják a homoszexuálisokat. Oroszország a múlt héten fogadott el egy törvényt, amely egyebek közt tiltja a "melegpropagandát".

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. együttműködési megállapodást írt alá egy szaúd-arábiai befektetői csoporttal ma a Vidékfejlesztési Minisztériumban, Budai Gyula parlamenti államtitkár jelenlétében.

2020. április 7., kedd, Herman