Magas-Tátra: lezárták a turistaösvényeket

Téma: 

November 1-jétől lezárják a turistaösvényeket a Magas-Tátrában. A szokásos, 2013. június 15-ig tartó szezonális útzár mintegy 200 kilométernyi, jelzett túraösvényre vonatkozik, melyek a Tátrai Nemzeti Park területén találhatók.

A lezárásra amiatt van szükség, hogy a túrázók nem zavarják a védett állatok szaporodását.

Mintegy 40, rövidebb szakasz egyéni elbírálás alá esik. Ezekről a TANAP munkatársai a helyszínen információs táblákat helyeztek el.

A Tátra Nemzeti Park Szlovákia első Nemzeti Parkja, 1949-ben alapították. Területe 741 négyzet-kilóméteren terül el, mely magába foglalja a Liptói Havasokat, a Magas Tátra szlovákiai részét, és a teljes Fehér Tátrát.

A Tátra Nemzeti Park (TANAP) határai, melyek világosan jelzettek minden közlekedési útvonalon, a következők: északról a Szlovák-Lengyel határ, keletről a Zdiar-Tatranska Kotlina országút, délröl gyakorlatilag az erdősáv vonala, nyugati határát pedig a Podbanske, Ticha-völgy, és a Lengyel határ közötti képzeletbeli vonal jelenti.

A TANAP feladata: a természetes környezet eredeti állapotának megőrzése és széles körű védeleme, segítség a magashegyi pihenés, gyógykúra és sport megszervezésében.

A TANAP adminisztrációs iroda, az állami erdészeti hivatal irodája, a Tátrai botanikus kiállítás, a TANAP múzeum és kutató intézet Tátra Lomnicon található.

A Tátrai Hegyimentők bázisa pedig Ótátrafüreden (Stary Smokovec) székel.

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

A következő napokban egyre nagyobb területen érheti el a nagyon magas szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - hívták fel a figyelmet a hivatalos tisztiorvosi Facebook-oldalon.

Magas a pollenkoncentráció: nem csak a parlagfű van jelen

Továbbra is többféle allergén okozhat tüneteket az allergiásoknál, szinte az egész ország területén piros, illetve vörös riasztás van érvényben.

Illusztráció

Térdsérülést szenvedett egy 43 éves, magyar állampolgárságú síalpinista a Magas-Tátrában. Sérülése miatt a férfi nem tudta folytatni a túrát.

Magas Tátrába utazók figyelmébe:SMS-ben is vásárolhatunk vonatjegyet a Tátrai kisvasútra.
Július 15-től már SMS-ben is vásárolhatunk vonatjegyet a Magas-Tátrában – áll a Szlovák Vasúttársaság közleményében.
 
 
2019. augusztus 19., hétfő, Huba