Magyarország segít a Srí Lanka-i támadásban érintett családoknak

Téma: 

Magyarország is segít a Srí Lanka-i merényletben érintett családoknak – közölte az M1-en a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára. Szintén az M1-en beszélt arról a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, hogy a kereszténység az egyik legüldözöttebb vallás a világon, és hogy a mostani merényletsorozat célpontjai is egyértelműen a helyi keresztények voltak.

 

A húsvétvasárnap elkövetett Srí Lanka-i merényletsorozat célpontjai egyértelműen a helyi keresztények voltak – erről a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára beszélt az M1-en. Fischl Vilmos arra emlékeztetett: a szigetországban korábban több vallási konfliktus is volt, de a keresztényeket eddig nem támadták. Azt mondta: ez a világ összes keresztényét megrendítette.

MTI/EPA/M. A. Pushpa Kumara

A több mint 290 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi támadásokat helyi iszlamisták követték el – közölte a szigetország kormányszóvivője. Azt gyanítják, hogy a szélsőségesek külföldi kapcsolatokkal rendelkeztek és egy nemzetközi terrorszervezet állhat mögöttük.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő szerint az Iszlám Állam egykori katonái követhették el a merényleteket, olyan dzsihadisták, akik nemrég tértek vissza a Közel-Keletről.

A dzsihadisták nemcsak Ázsiában üldözik a keresztényeket – mondta Stefan Meining német író, terrorizmuskutató az M1-nek. A Magyar Nemzeti Múzeum keresztényüldözésről szóló müncheni kiállításán arra figyelmeztetett, hogy az Európába érkező iszlamisták sem vetik le a gyűlöletüket a határokon.

A kutató arról is beszélt: bár sikerült legyőzni az Iszlám Államot, a helyiek mégis attól félnek, hogy a nyugatra menekült dzsihadisták visszatérnek. Kiemelte: ezt az aggodalmat erősíti a kiállítás egyik fotója is, amely egy iraki keresztény kolostor faláról készült, amelyre németül azt írták: „Keresztény rabszolgák, mindannyiótokat megölünk, ez az iszlám földje, nem a tiétek.”

Elfogadhatatlannak nevezte a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, Azbej Tristan, hogy a nemzetközi szervezetek és az emberi jogi fórumok hallgatnak. Bejelentette az M1-en: a magyar kormány azonnali segítséget nyújt a Srí Lanka-i támadássorozat túlélőinek.

Felmérések szerint a keresztényüldözés évente több ezer halálos áldozatot követel világszerte – hangzott el az M1 Híradójában.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI/EPA/M. A. Pushpa Kumara

Kapcsolódó cikkeink

http://www.fotocommunity.de/pc/pc/display/19509229

 Az Európai Fajmegőrzési Program keretében egy hulmán nőstény érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, ahol így három tagúra nőtt az Indiában a hinduk által szent állatnak tartott majmokból álló tenyészcsapat.

MTI/EPA

Jézus születése józanságra és egyszerűségre int, az embereket uraló közöny kultúrája nem ritkán kegyetlen, pedig a világnak könyörületre, irgalomra, együttérzésre és részvétre van szüksége - emelte ki karácsonyi homíliájában Ferenc pápa.

MTI Fotó Kelemen Zoltán Gergely

Növelték a rendőri létszámot a déli határnál, hétfőn Röszke és Ásotthalom között néhány száz méterenként járőrök ellenőrizték a zöldhatárt - tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.

2019. augusztus 19., hétfő, Huba