Maláj utasszállító - Szigorúbb szankciók bevezetését sürgetik Oroszországgal szemben az Európai Parlament (EP) képviselői

Téma: 

Szigorúbb szankciók bevezetését sürgetik Oroszországgal szemben az Európai Parlament (EP) képviselői, miután az uniós parlament külügyi bizottsága kedden megbeszéléseket folytatott Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel.title]

Az EP sajtószolgálatának közleménye szerint Klimkin úgy vélte, hogy Ukrajna európai törekvései miatt kénytelen "bűnhődni", ezért az EU-nak szolidárisnak kell lennie Kijevvel.

    
"Korábban kelet-ukrajnai polgárok önvédelmi csoportjairól volt szó, most viszont világos, hogy Oroszország által támogatott terroristákkal állunk szemben" - nyomatékosította a bizottság előtt Klimkin, hozzátéve: Donyeck "valódi népével" hajlandóak tárgyalni, de az orosz terroristáknak vissza kell menniük Oroszországba.
    
Elmar Brok, a külügyi bizottság német, néppárti elnöke úgy vélte, az ukrán biztonsági erőknek vissza kellene szerezniük a teljes ellenőrzést Ukrajna és Oroszország határa fölött, hogy a fegyverek és fegyveresek beáramlását meg lehessen állítani. Brok egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök lépései nem hagynak lehetőséget a válság politikai rendezésére, ezért az EU-nak sokkal szigorúbb szankciókat kell bevezetnie Moszkvával szemben.
    
A bizottság ülésén Hollandia nagykövete, Peter De Gooijer is felszólalt, s közölte: kormánya addig nem áll meg, míg igazságot nem szolgáltatnak. Mint mondta, elsődleges céljuk az, hogy az áldozatok földi maradványai hazatérhessenek, aztán pedig független vizsgálatnak kell feltárnia a katasztrófa körülményeit. De Grooijer elítélte azt a módot, ahogyan a helyszínen a holttestekkel bántak, és világossá tette: ezt a holland nép sosem fogja elfelejteni.
 
Egy perc csönddel emlékeztek az áldozatokra az uniós külügyminiszterek
Egy perc csönddel tisztelegtek a Kelet-Ukrajnában szerencsétlenül járt maláj utasszállító repülőgép csaknem 300 szörnyethalt utasának az emléke előtt keddi tanácskozásukon az uniós külügyminiszterek - tudatta a megbeszéléseket követően Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője.
 
Az uniós diplomácia vezetője kijelentette: a területet ellenőrző fegyveres szakadároknak azonnali, teljes és biztonságos hozzáférést kell biztosítaniuk a katasztrófa helyszínéhez, amelyet egyúttal biztosítani kell, le kell zárni az illetéktelenek előtt, állapotát meg kell őrizni, hogy hiteles, független, átlátható nemzetközi vizsgálat tárhassa fel a tragédia okait. Azokat, akik közvetve vagy közvetlenül felelősek a történtekért, bíróság elé kell állítani - jelentette ki Ashton.
    
A politikus ismét felszólította Oroszországot, hogy vesse latba befolyását a szeparatistáknál, valamint vessen véget annak, hogy fegyverek és fegyveresek szivárognak át a határon Ukrajnába, továbbá vonja vissza csapatait az ukrán határ környékéről.
    
A külügyminiszterek megállapodtak, hogy felgyorsítják az esetleges további büntetőintézkedések előkészítését az új feltételek alapján, valamint összeállítják azon természetes és jogi személyek listáját, akiket és amelyeket szankciókkal sújtanak Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi egysége veszélyeztetésének anyagi vagy pénzügyi támogatása miatt, ahogyan arról a múlt héten döntött az Európai unió állam- illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács.
    
"Arra is készen állunk, hogy haladéktalanul szankciók további jelentős csomagját fogadjuk el, amennyiben nem tapasztalunk azonnali és teljes együttműködést" - közölte Catherine Ashton, aki egyúttal tudatta: a miniszterek tanácsa arra kérte az Európai Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy készítse elő a javaslatokat azokra az intézkedésekre, amelyek a többi között hatással lehetnek Oroszország hozzáférésére a tőkepiacokhoz, érinthetik a védelmi célú, illetve úgynevezett kettős felhasználású, katonai és polgári célokra is használható, valamint érzékeny termékek exportját, beleértve az energiaszektort is. Ezeket csütörtökön ismertetik majd - jelentette ki Ashton.
    
Ashton újságírói kérdésre elmondta, hogy azt majd a megfelelő munkacsoportok és nagykövetek készítik elő, hogy kikkel bővüljön az eddig szankciókkal sújtottak köre, rendkívüli uniós csúcstalálkozó ismételt összehívásáról pedig Herman Van Rompuynek, az Európai Tanács elnökének annak tükrében kell majd határoznia, hogy mekkora horderejű a meghozandó döntés.
    
A külügyminiszterek emellett a közel-keleti helyzetről is tanácskoztak, s úgy határoztak, erőteljesen elítélik, hogy a Hamász és más fegyveres csoportok válogatás nélkül lőnek ki rakétákat izraeli célpontokra. Ezek indokolhatatlan bűncselekmények - jelentette ki Catherine Ashton.
    
Az uniós külügyminiszterek mindazonáltal emlékeztettek, hogy Izraelnek minden joga megvan, hogy megvédje magát, de válaszlépéseinek arányosnak kell lenniük, valamint összhangban kell állniuk a nemzetközi humanitárius joggal.
    
"A polgári lakosságot minden körülmények között meg kell óvni" - jelentette ki Catherine Ashton. Hozzátette: az EU-t súlyosan aggasztja a humanitárius helyzet gyors romlása, és mindkét féltől azt kéri, hogy tegyenek eleget nemzetközi kötelezettségeiknek, s biztosítsák a humanitárius segítségnyújtás lehetőségét.
 
A Fehér Ház kifogásolja a tragédia helyszínek megközelíthetőségét
A nemzetközi nyomozók továbbra is arra várnak, hogy "haladéktalanul és teljes mértékben" hozzáférhessenek a maláj utasszállító lezuhanásának helyszínéhez Kelet-Ukrajnában  - jelentette ki kedden Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
 
A szóvivő üdvözölte, hogy az áldozatok holttestét Hollandiába szállították, de kijelentette, hogy a nemzetközi vizsgálat szakembereivel való együttműködés szintje még mindig kívánnivalókat hagy maga után. 
    
Earnest közölte, hogy az amerikai kormány még a nap folyamán a közvélemény elé kíván tárni több, a Malaysia Airlines tragédiájára vonatkozó hírszerzési adatot.
    
Barack Obama amerikai elnök kedden lerótta kegyeletét az áldozatok emléke előtt Hollandia washingtoni nagykövetségén és biztosította a hollandokat, hogy az ügyben megfelelő vizsgálatot fognak lefolytatni és felelősségre fogják vonni az elkövetőket.
 
Az ausztrál kormányfő szerint szerencsétlenség sújtotta országoknak kellene őrizniük a helyszínt
Ausztrália miniszterelnöke szerint azoknak az országoknak kellene őrizniük a malajziai repülőgép tragédiájának ukrajnai helyszínét, amelyeket leginkább sújtott a szerencsétlenség.
 
Tony Abbott kedden vetette fel ezt. Hollandián kívül Malajziát és Ausztráliát nevezte meg leginkább érintettként, arról ugyanakkor nem szólt, hogy hazája - amely 37 állampolgárát veszítette el a tragédiában - készen áll-e őrszemélyzetet, katonákat vagy rendőröket meneszteni Ukrajnába, a szakadárok uralta keleti területre.
    
"A helyszínt biztosítani kell, s úgy vélem, a legjobb lenne, ha azok az országok tennék ezt, amelyek leginkább megszenvedték a katasztrófát" - mondta Abbott. Hozzátette, hogy az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának hétfőn egyhangúlag megszavazott tilalma ellenére az ukrán szakadárok továbbra is járkálnak a helyszínen, veszélyeztetve a nyomok és a lehetséges bizonyítékok épségét. 
   
 "A bűncselekmény után jön a nyomok eltüntetése. Amit látunk, az a bizonyítékok ipari szintű manipulációja, aminek nyilvánvalóan véget kell vetni" - fogalmazott az ausztráliai kormányfő.
    
Tony Abbott megjegyezte: a BT-határozat és a maláj hatóságok és a kelet-ukrajnai felkelők közti megállapodás ellenére "még mindig messze vagyunk attól, amit szeretnénk látni, ez pedig egy teljes mértékben biztosított és védett helyszín, ahol a szakértők akadályoztatás nélkül végezhetik munkájukat".
 
Rutte: szerdán érkeznek meg Hollandiába az első földi maradványok
Várhatóan szerdán érkezik meg Hollandiába a Kelet-Ukrajnában múlt héten lezuhant maláj repülőgépen utazók földi maradványainak első része - közölte Mark Rutte holland kormányfő.
 
 Rutte kedden egy hágai sajtótájékoztatón elmondta: egy Hercules repülőgép készen áll arra, hogy Eindhovenbe szállítsa az első tetemeket az ukrán kormány által ellenőrzött Harkivból, ahova kedden délelőtt futott be a földi maradványokat szállító hűtővonat. A holland miniszterelnök hozzátette: néhány holttest azonosítása gyorsan fog menni, de lesznek olyanok is, amelyeknél akár hetekig, sőt hónapokig is eltarthat ez a folyamat. Rutte hozzátette: továbbra sem tudják, hogy a 298 áldozatból pontosan hányat is szállítottak el vonattal a tragédia helyszínéről. 
    
A maláj hatóságok a Malaysia Airlines légitársaság járatának fekete dobozait egy nemzetközi csoportnak adják majd át, utóbbi megalakulásáig pedig biztonságban tartják őket - derült ki Najib Razak maláj kormányfő keddi közleményéből. 
    
David Cameron brit kormányfő nem sokkal később bejelentette: a holland kormány kérésére brit légi baleseti szakértők fogják elemezni a lelőtt maláj gép fekete dobozainak adatait. Mint mondta, a dél-angliai Farnborough-ban helyezik biztonságba az adatrögzítőket. A fekete dobozokat egy belga katonai repülőgép szállítja majd Kelet-Ukrajnából Nagy-Britanniába. Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnöke keddre virradóra saját donyecki hivatalában adta át az utasszállító két fekete dobozát a malajziai szakértőknek. 
    
A maláj nemzeti légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe múlt csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen, a repülőgépet feltételezések szerint lelőtték. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az áldozatok között 193 holland állampolgár volt.
 
Putyin: Moszkva nyomást gyakorol a szakadárokra, hogy segítsék a nyomozást
Oroszország minden tőle telhetőt megtesz, így latba veti befolyását a szakadárok között, hogy segítse a Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító ügyében a nyomozást - közölte kedden az államfő az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén.
 
Vlagyimir Putyin hangsúlyozta, hogy ez azonban nem elegendő a válság megoldásához. Az orosz elnök a konfliktus kiszélesítésével vádolta meg a kijevi vezetést és a nyugati országokat és leszögezte: a Nyugatnak ugyanígy nyomást kell gyakorolnia a kijevi vezetésre az ellenségeskedés beszüntetése érdekében.
 
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó gépe csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megyében, a szakadárok kezén lévő területen. Az utasszállítón tartózkodó 298 ember mind életét vesztette.
        
Az orosz elnök felszólította a nyugati nagyhatalmakat, hogy ne avatkozzanak be Oroszország belügyeibe. Úgy ítélte meg, hogy újabb intézkedésre van szükség az ország katonai képességeinek növelése végett és csökkenteni kell az orosz gazdaság és a pénzügyi rendszer függését a kedvezőtlen külső tényezőktől. "Nemcsak a globális piacon meglévő instabilitásra gondolok, hanem a lehetséges politikai kockázatokra is" – szögezte le az elnök.
       
 Putyin szerint számos, független politikát folytató országban jelenleg kívülről kiprovokált és pénzelt "államcsíny" folyik. "Egyre gyakrabban hallatszik az ultimátumok és szankciók hangja, az állami szuverenitás fogalma maga pedig elmosódik; a nem tetsző rezsimek és országok, amelyek független politikát folytatnak vagy csak egyszerűen útjában állnak egyesek érdekeinek, destabilizálódnak" – így Putyin. Az orosz elnök szerint az úgynevezett "színes forradalmakhoz" - s ha nevükön nevezzük a dolgokat: egyszerűen csak "kívülről kiprovokált és pénzelt államcsínyekhez" -  a belső problémákat használják ki, amelyekből mindenütt akad bőven. "Gyakran számítanak a radikális nacionalistákra, sőt a neofasiszta, szélsőséges erőkre – mint ahogyan számos, volt szovjet köztársaságban történt, ugyanúgy, ahogyan most Ukrajnában történik" – mondta Putyin, aki szerint a Kijevben az új vezetés "fegyveres, alkotmányellenes úton került hatalomra". Az ukrajnai elnökválasztásról megjegyezte: az került hatalomra, aki pénzelte, illetve megvalósította az államcsínyt, és erővel, bármilyen tárgyalási kísérlet nélkül igyekeznek elnyomni a lakosságnak azt a részét, amely ezzel nem ért egyet.
 
A Rzeczpospolita lengyel napilap a szmolenszki katasztrófához hasonlítja a maláj gép lelövését
Szerkesztőségi állásfoglalásban szólította fel a nyugati politikusokat a Rzeczpospolita lengyel napilap kedden arra, hogy következetesen lépjenek fel Oroszországgal szemben a maláj gép lelövése után.  Egyébként ugyanúgy végződik az esemény vizsgálata, mint ez a 2010-es smolenszki légikatasztrófa esetében történt - figyelmeztetett az újság.
 
A konzervatv napilap internetes oldalán megjelentett felhívást Boguslaw Chrabota főszerkesztő látta el kézjegyével. Az írás hangsúlyozta: a terrorcselekményben minden jel szerint az oroszok a vétkesek, és tettüket leplezni akarják .   
 
Az újság szerkesztősége teljes mértékben tudatában van a lengyel és a maláj gép katasztrófája közötti különbségekenek, Lengyelország mégis meg akarja osztani "keserű tapasztalatait", hogy megóvja Európát és a világot hasonló fejlemények előtt - mutatott rá a cikk.     
 
A Lech Kaczynski akkori lengyel államfő és további 95 ember halálát okozó szmolenszki repülőgép-katasztrófa esetében Oroszország "terrorista államként" járt el. Az eseményt követő vizsgálat során Oroszország számos rendellenességet, mulasztást és manipulációt követett el - emlékeztetett a lap. 
    
Az írás arra hívta fel a nyugati politikusokat: következetesen járjanak el a maláj utasszállító ügyében, állítsanak kemény feltételeket állítsanak Putyin orosz elnökkkel szemben, egészen a Kreml politikai és gazdasági elszigeteléséig. Minden bizonyítéknak egy nemzetközi bizottság kezébe kell kerülnie, nem szabad megengedni, hogy az orosz Államközi Légügyi Bizottság (MAK) vizsgálja a katasztrófát. Egyébként a világ soha nem tudja meg, mi okozta a katasztrófát.      
 
A Tu-154-es lengyel elnöki különgép 2010. április 10-én zuhant le a szmolenszki repülőtér közelében. A lengyel katonák és civilek kivégzésének 70. évfordulóján Katynban szervezett megemlékezésekre a lengyel állami delegációban Lech Kaczynski államfő és felesége, katonai és egyházi vezetők, ismert közéleti személyiségek utaztak.

Kapcsolódó cikkeink

Illusztráció

Ittasan vezetett - Vádemelési javaslat a külföldi sofőrrel szemben. Szerencs belterületén állítottak meg a rendőrök közúti ellenőrzés során 2013. július 24-én 03 óra 22 perckor egy olasz rendszámú személygépkocsit.

http://video.mno.hu/

Hétfőn 5335 illegális bevándorlóval szemben intézkedtek a rendőrök - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedd reggel a police.hu oldalon. 

MTI Fotó

A házelnök előzetes, a parlament honlapján közzétett napirendi javaslata alapján hétfőn megemlékeznek a közelmúltban elhunyt Kálmán Andrásról (MSZP) és Barsiné Pataky Etelkáról (MDF, Néppárt-MDNP), továbbá a magyar ápolók napjáról.

A Sigurdur Ingi Johansson vezette új izlandi kormány. Fotó EPA/Birgir Thor Hardarson

A kormány elmozdítására és a parlament feloszlatására vonatkozó indítványt is leszavazta pénteken az izlandi parlament.

2020. február 25., kedd, Géza