A menekültügyi rendszert bírálta a holland igazságügy-miniszter

Téma: 

Súlyos hiányosságok vannak az európai menekültügyi rendszerben, ez derül ki abból a levélből, amit a holland igazságügy-miniszter írt az illetékes európai biztosnak. A levelet szerdán hozta nyilvánosságra a Politico című brüsszeli hírportál.

"Két következtetést vont le a holland igazságügy-miniszter, Mark Harbers a jelenségből, az egyik az, hogy a külső határral rendelkező úgynevezett  frontországok továbbra sem regisztrálják az előírásoknak megfelelően az érkezőket, ami nagyon kellemetlen a Politico következtetése szerint Avramopulosz biztosnak és az egész Európai Bizottságnak, mert Brüsszelben azt állítják, hogy a regisztráció Olaszországban, illetve Görögországban már csaknem százszázalékos”  – mondta az M1 brüsszeli tudósítója.

A másik következtetés pedig az, hogy a bevándorlók továbbra is maguk döntik el azt, hogy melyik uniós tagállamban szeretnének letelepedni, és ez a miniszter szerint meghívólevélként működik a köreikben.

Forrás: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink

Meghalt Johan Friso holland herceg, aki másfél éve történt síbalesete óta kómában feküdt. A 44 éves herceg halálhírét a holland királyi udvar tudatta hétfőn.

Spórolásra szólította fel honfitársait kedden elhangzott trónbeszédében Vilmos Sándor holland király.

Szombaton a templomban állt oltárhoz Jamie Bernardo holland herceg és menyasszonya Viktória Cservenyák. A polgári esküvőt már csütörtökön megtartották. A 40 éves vőlegény Willem Alexander holland király unokatestvére és a Bourbon-Párma ház tagja.

2019. május 23., csütörtök, Dezső