A NASA megerősítette, hogy meteor csapódott be Ausztráliában

Téma: 

Az objektum mérete, amikor belépett a Föld légkörébe, a szakértők szerint egy kisebb autó méretével egyezhetett meg.

 

A meteor a Nagy-ausztráliai-öbölben csapódott be kedd este fél 11-kor – olvasható a brit The Sun hírlapban.

hirado.hu

Az objektum sebessége meghaladta az óránkénti 44 ezer kilométeres sebességet, amikor a sztratoszférát elérte, majd az égés következtében több darabra tört.

Phil Band, a Curtin Egyetem professzora azt mondta, a robbanás hatóereje 1,6 kilotonna volt, ami lenyűgöző, mert olyan nagyságú, hogy felér egy kisebb atomfegyver erejével. Mivel azonban a robbanás 31,5 kilométeres magasságban történt, nem okozott semmilyen kárt.

A NASA mérnöke, Steve Chelsey azt nyilatkozta, a meteor mérete hozzávetőlegesen akkora volt, mint egy kisebb gépkocsi, amikor belépett a Föld légkörébe, de a nagy nyomás következtében olyan apróbb darabokra tört, mint egy emberi ököl. Ezáltal nem tett kárt a talajban.

Forrás: hirado.hu

Kép: hirado.hu

 

Kapcsolódó cikkeink

Nagy méretű meteor, azaz tűzgömb lehetett az a jelenség, amit olvasóink hétfőn este fél 8 körül láttak Miskolc felett az égen, mennydörgésszerű hang kíséretében, tájékoztatta lapunkat Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.

 

Juhász Márton GyroSet nevű, a mozgásképtelenek kommunikációjának és közlekedésének segítésére kifejlesztett rendszere lett az egyik győztese a szilícium-völgyi Singularity University által meghirdetett verseny budapesti döntőjének.A NASA és Google által alapított amerikai...

Thwaites-gleccser. Fotó: NASA

A jégsapkák olvadását és hízását minden évben nyomon követik a szakemberek, hiszen ezeket a régiókat érinti legérzékenyebben a globális felmelegedés. Az Antarktiszról évek óta eltérő hírek röppennek fel, ez alól nem kivétel az idei sem.

2019. június 20., csütörtök, Rafael