Nógrádi: Ekkora véletlenek és csodák nincsenek

Téma: 

Az ügyészség vizsgálata szerint a szervezett bűnözés átszövi az olaszországi migránstáborokat. A bűnszervezetek ráéreztek, hogy a táborokra kiírt pályázatok megszervezésével milliós üzlethez juthatnak. Azt mondják, a migránsok ellátása legalább annyira jövedelmező üzlet, mint a drogkereskedelem. Az M1 Ma Reggel vendége Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő volt.

A maffia, mint olyan nagyon régóta az olaszországi társadalom része. Egyes cégei megnyerik a migránsélelmezésre vonatkozó tendereket, majd a támogatási összeg töredékét használják csak valóban élelmiszerre – magyarázta Nógrádi György.

Túl erősek az érdekek

Szerinte az embercsempészetből származó bevételek egy része az Iszlám Államhoz és a líbiai adminisztrációba kerül. Rendkívül erős érdekek állnak az embercsempészet mellett – emelte ki.

Úgy vélte, nyilvánvaló, hogy a maffia árban minden más pályázónak alá megy, ezért az olasz kormány feladata lenne, hogy a működését felszámolja.

Ekkora csodák nincsenek 

A migránsok két irányból közelítik Európát, egyrészről a Balkán felől, mely még napjainkig zárt út a törökök által, másrészről Észak-Afrika irányából. Példaként említette: Líbiában közel egy millió ember várakozik, hogy Európába hozzák. Döntő részük húszon éves fiatal, akik a várakozási idejüket azzal töltik el, hogy beállnak valamelyik milíciába, harcolnak, kiképzést kapnak.

Beszélt arról is, hogy a migránsokkal teli embercsempész hajókat a civil szervezetek embermentői sok esetben előbb találják meg, mint az olasz haditengerészet. Kihangsúlyozta: hisz a csodákban, de “ekkora véletlenek és csodák nincsenek”.

Az olasz kormány azt kérte, azok a civil szervezetek, amelyek embermentéssel foglalkoznak, jelentkezzenek be, mert bár a kormányzat elve az, hogy első az emberélet, de meglepő módon a haditengerészet által kimentett hajók menekültjei minden további nélkül együttműködnek a hatóságokkal, míg a civil szervezetek által fellelt hajók utasai elzárkóznak mindenfajta együttműködéstől – fejtette ki.

Nem Európában van a megoldás 

A szakértő szerint a megoldás az lenne, ha a szervezetek által kimentett embereket vissza kellene szállítani Észak-Afrikába, és ott kellene regisztrációs pontokat létrehozni, ahol várakozni tudnak. Kijelentette: az semmiképpen sem megoldás, hogy ilyen mennyiségű ember áramlik Európába.

Emlékeztetett: az Olaszországba beérkezett 160 ezer migráns egy jelentős részét a kvótarendszer alapján az európai tagállamoknak át kellett volna vállalniuk, csak szemben a magyarokkal, szlovákokkal és részint a lengyelekkel, Európa nem mondja, hogy nem, szimplán csak nem veszi át őket. Hozzátette: “szép politikai kulcsszavakkal” tüntetni könnyű dolog, de ezek nem valódi politikai megoldások.

Forrás: hirado, M1

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Sóki Tamás

Szerdán délelőtt havas eső és hó kezdett hullani a Baranya megyei megyeszékhelyen.

20 éve nem esett annyi hó a Sajó vízgyűjtőjén, mint az idén. A folyó felső szakaszán már elrendelték az első fokú árvízvédelmi készültséget.
A Sajó sebesen zuhog a szlovákiai szakaszon, az olvadás miatt már most megemelkedett a vízszint.

MTI Fotó Bruzák Noémi

Felfokozott a hangulat az európai parlamenti választások előtt, a voksolásnak ekkora tétje még nem volt, mint idén – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az M1-en.

Nagy bajban Kárpátalja: nincsenek turisták

Szűkös időszakot élnek a kárpátaljai vendéglátók. A kelet-ukrajnai politikai-katonai válsághelyzet miatt ugyanis a turisták félnek a megyébe utazni. Kárpátalja Ukrajna gazdaságilag fejletlenebb régiói közé tartozik, a megyében magas a munkanélküliség aránya....

2019. június 27., csütörtök, László