Nógrádi: erre a fordulatra Európának reagálnia kell

Téma: 

Erdogan politikája gyökeresen megváltozott, sok európai politikus szerint a törökök nem alkalmasak a migrációs hullám megállítására, ha ez így van, a görögöknél kell Európának próbálkoznia, ha pedig ez sem működik, Görögország északi határait kell védeni, a macedón és a bolgár határt - szögezte le a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a biztonságpolitikai szakértő.

Törökországnak három térségi és három európai stratégiai célja van. A térségi célok közül az első a kurd szeparatista mozgalom szétverése, a másik Bassár el-Aszad megbuktatása bármi áron és a helyére törökbarát szunnita kormány ültetése, a harmadik pedig egy egészen bonyolult kapcsolat-ellenségrendszer az Iszlám Állammal – mondta el Nógrádi György a Vasárnapi Újságban.

MTI/AP/Emrah Gurel

Rászorulók?

A szakértő szerint a törökök Európával kapcsolatos céljai közül az egyik, hogy minél több pénzt kapjanak a migránsok feltartóztatásáért. Árnyalja a képet a szándékaikat illetően, hogy azt közölték – még a puccs előtt –, ők a leginkább rászorulókat küldik Európába.

Csakhogy a rászorulók fogalma alatt más értenek a törökök és mást ért Európa – hívta fel a figyelmet Nógrádi György, aki szerint a törökök a Svédországba küldött menekültek 90%-át fogyatékosokból válogatták össze, a Luxemburgnak szánt „csomag” több mint 90%-ában pedig analfabéták vannak. A luxemburgi társadalom egy írástudatlan arabbal nem tud mit kezdeni – szögezte le.

Vízummentesség, EU-tagság szinte kizárt

Nógrádi György szerint másik stratégiai céljukra, a vízum eltörlésére vajmi kevés esélyük van a törököknek a puccs után. Az általuk szabott határidő már letelt, a vízummentességet nem is kapták meg. Új határidőt jelöltek ki, de a céljuk elérésére Nógrádi György kevés esély lát, az EU-tagság megszerzése pedig „a jelenlegi helyzetben kizárt” – szögezte le.

Az erősek hangján tárgyalnak

Európa egyre nagyobb része mondja azt: nem kérünk a törökökből – hangsúlyozta a szakértő, majd kifejtette: az év első felében annyi török menekült érkezett Európába, mint tavaly egész évben, a törököknek az európai vezetőkkel folytatott kommunikációja pedig azt tükrözi, hogy ők az erősebbek.

Ismeretes: az osztrák külügyminiszter és a kancellár kijelentette, hogy nem kellenek a törökök. A törökök válasza: Bécs a szélsőjobboldal központja Európában. Az olaszok közölték, hogy Erdogan fiát le lehetne tartóztatni, olyan ügyei vannak, erre is jött török válasz: az olasz hatóságok inkább a maffiával foglalkozzanak.

Teljes fordulat Erdogan politikájában

Nógrádi György felhívta a figyelmet arra, hogy amint egyértelművé vált Erdogan számára, hogy az Európa-politika nem jön be, egy perc alatt kiegyezett Izraellel, Oroszországgal és Egyiptommal. Bocsánatot kért az oroszoktól a lelőtt gépek miatt, az oroszok pedig belementek például abba, hogy a felfüggesztett vízummentességet visszaállítják, a külkereskedelmi forgalmat felemelik és atomerőművet, gázvezetéket építenek.

Teljes fordulat következett be Erdogan politikájában, de ez az érdekekről szól, nem barátságról, ezek az érdekek pedig a nyugatellenes platformon találkoznak – mondta Nógrádi György.

Ha a török nem, akkor a görög?

A szakértő felhívta a figyelmet a műsorban arra, hogy jó néhány európai politikus hangsúlyozta már azt: a törökök nem alkalmasak a migrációs hullám megállítására. Ha ez valóban így van, akkor a görögöknél kell Európának próbálkoznia. A görögök az elveiket boldogan feladnák ez ügyben, ha elengednék a tartozásukat vagy annak egy részét, csakhogy ez nem megy, mert annak 40%-a Németország felé áll fenn.

Ha tehát ez sem működik, akkor Görögország északi határait kell védeni, a macedón és a bolgár határt. „Ha ezt megtettük, a migránsokat le lehet állítani. Ezzel fel fog erősödni az olasz vonal, a tengeri szállítás. A kulcskérdés végül az lesz, ki lesz hajlandó Líbiában rendet csinálni” – szögezte le a szakértő.

Sehova nem férnek be, marad Európa

Nógrádi György szerint a migránsok a világon négy helyre törekednek. Ausztrália felé, „ahova ember nem mehet be, az USA-ba, amelyet két óceán véd, északon Kanada, délen Mexikó, 2500 kilométer fal és tűzparancs”. A gazdag arab országokba ugyancsak nem tudnak bejutni – marad Európa, mert egyedül az nem tud védekezni.

„Ha Európa nem védekezik, a hurokba dugja a fejét. Európa kénytelen lesz lépni, vagy a léte veszélybe kerül. Itt tartunk jelenleg” – szögezte le Nógrádi György.Forrás: hirado.hu, Kossuth RádióKép: MTI/AP/Emrah Gurel

Kapcsolódó cikkeink

Közeledik a húsvét, tart a tavaszi szezonális élelmiszerellenőrzés. Mire vigyázzunk húsvét idején? Hol és milyen trükkel próbálják leginkább megtéveszteni a vásárlókat?

Újdonság a magyar autópályákon: szeptembertől erre kell figyelni

Január elsejétől biztonsági folyosót vezettek be az ausztriai autópályákon, ami a mentők, tűzoltók, rendőrök akadálytalan haladását teszi lehetővé. A rendszer bevált.

MTI Fotó Mohai Balázs

Európa két vezetője, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel német kancellár Donald Trump amerikai elnök európai látogatása után nyilvánvalóvá tette, hogy Európának garantálnia kell saját biztonságát.

2020. február 25., kedd, Géza