Skócia marad brit, de még nagyobb önállóságot kap

Írta: itv , - Frissítve: 19th September, 2014 - 7:39pm

Téma: 

Skócia lakói nemmel szavaztak a függetlenedésre, vagyis Nagy-Britannia tagjai szeretnének maradni. Az eddig összeszámolt voksok 55 százalékát kapta a brit unió a függetlenségpártiak 46 százalékával szemben. A világ vezető hatalmai üdvözölték a függetlenség elutasítását, ugyanakkor a skót miniszterelnök bejelentette, hogy lemond posztjáról, miután az általa kiírt népszavazást az elszakadás ellenzői jelentős fölénnyel megnyerték.

 

Elfogadom a voksolás eredményét – jelentette be a skót függetlenségi mozgalom vezére, Alex Salmond, miután világossá vált, hogy skótok többsége nemet mondott az Egyesült Királyságtól való elszakadásra.A szavazásra jogosultak 86 százalék adta le a voksát. A nem hivatalos végeredmény szerint 55 százalékuk szavazott a maradás mellett, és 45 százalék mondott igent a függetlenségre. Nagy-Britannia így egyben marad, de Salmond szerint semmi nem maradhat a régiben.Az együttmaradás-pártiak azzal kampányoltak, hogy több hatalmat adnának Skóciának. Skócia elvárja, hogy betartsák ezeket az ígéreteket – tette egyértelművé Skócia első minisztere, és a Függetlenségi Párt vezetője, aki később bejelentette távozási szándékát.Skócia 1989-ben ugyan visszakapta a parlamentjét, de csak jelképes függetlenséget élvez Nagy-Britannián belül. A skót Függetlenségi Párt szerint a teljes önrendelkezésnél kevesebbel most már nem érhetik be, hiszen több mint másfél millióan szavaztak az elszakadás mellett, ez pedig több mint jelzés értékű. A párt alelnöke szerint a nemmel voksolók egy része is abban a reményben szavazott, hogy a skót parlament kiszélesített jogköröket kap Nagy-Britannián belül.David Cameron miniszterelnök jókedvűen jelentette be, hogy Nagy-Britannia egyben marad, a skótok elszakadása ugyanis nem csak a 307 éves politikai szövetség, hanem Cameron bukását is hozhatta volna.A skótok együtt tartották a négy nemzetet. Sokmillió emberhez hasonlóan én is örülök az eredménynek.Ahogy azt a kampány alatt is mondtam, megszakadt volna a szívem, ha látnom kell az Egyesült Királyság széthullását – fogalmazott a kormányfő, aki arról is beszélt, hogy Skóciát a jövőben nagyobb önrendelkezési jogok illetik meg. Ebből azonban az is következik, hogy az Egyesült Királyság többi nemzetének, köztük Angliának szintén nagyobb beleszólást kell adni saját ügyeibe – tette hozzá.Cameron szerint London betartja a skótoknak tett ígéreteket, és már novemberre elkészülhetnek azok a törvényjavaslatok, amelyek a jelenleginél is nagyobb hatáskört adnak a skót parlamentnek, elsősorban adózási, költségvetési és szociális ügyekben. Végezetül azt mondta, helyes volt, hogy a skótok elmondhatták a véleményüket, de a vita ezzel lezárult – ahogy fogalmazott – legalább egy emberöltőnyi időre.

 

-mti-

Kapcsolódó cikkeink