Soros tiltakozik egy uniós javaslat ellen

Téma: 

Soros György szerint a romák ellen irányul az a négy európai uniós (EU) tagállam által megfogalmazott javaslat, amely a "szociális turizmussal" szembeni védekezésként korlátozná az EU-n belüli szabad mozgást - jelentette csütörtökön a spanyol hírügynökség.
Brüsszeli értesülés szerint az előterjesztést pénteken, luxembourgi ülésükön vitatják meg a tagállamok belügyminiszterei.

A magyar származású pénzügyi szakember a tanácskozás alkalmából levélben fordult a szigorítást kezdeményező országok vezetőihez: Werner Faymann osztrák és Angela Merkel német kancellárhoz, valamint David Cameron brit és Mark Rutte holland kormányfőhöz.

A Der Standard című osztrák napilap április végén számolt be arról, hogy Ausztria, Németország, Nagy-Britannia és Hollandia szigorúbb fellépést szorgalmaz azok ellen, akik visszaélnek az unión belüli szabad mozgás jogával és a fogadó állam szociális rendszerével.

Kérésüket a szóban forgó országok belügyminiszterei az Európai Bizottságnak címzett levelükben fogalmazták meg, amelyben egyebek közt azt írták: "egyes tagállamok városainak és községeinek" "jelentős terhet jelentenek bizonyos, más tagállamokból érkező bevándorlók". Ezek a bevándorlók "anélkül élnek a szociális szolgáltatásokkal, hogy megfelelnének a szükséges feltételeknek" - idézett a levélből az osztrák újság.

A dokumentumban nem nevezik meg a "küldő" tagállamokat és a problémás nemzetiségeket sem. A spanyol hírügynökség úgy tudja, hogy elsősorban a Magyarországról és Romániából származó romákról van szó.

Soros György, aki több romákkal foglalkozó alapítványt támogat, úgy látja, hogy egy esetleges szigorítás csak fokozná az etnikum hátrányos megkülönböztetését.

Kapcsolódó cikkeink

Egy tervezett Nyirő-megemlékezés ellen tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja

Egy szerdára tervezett gyergyószentmiklósi Nyirő József-megemlékezés ellen tiltakozik a Romániai Zsidó Közösségek Föderációja.

MTI Fotó Kelemen Zoltán Gergely

Egy vaskos fejlesztési tervben szól arról néhány mondat, hogy a jól menedzselt migráció hozzájárul a gazdasági növekedéshez és ezt a tagállamoknak támogatniuk kell. Magyarország már most bejelentette, hogy megvétózza a dokumentumot.

A Polgári törvénykönyvbe ütközik és ellentétes az uniós eljárással is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) törvény módosító javaslata, amely meghatározza a gazdasági totálkár fogalmát, illetve azt, hogy csak számla ellenében fizethet a biztosító a sérült autó...

2020. július 5., vasárnap, Emese,Sarolta