Svédországban is merénylet készült

Téma: 

A Szíriában kiképzett iraki férfi szerdán utazhatott be Svédországba, hogy merényletet kövessen el, őrizetbe vették. Meghalt a párizsi merényletek fő szervezője, a 129 ember haláláért felelős férfit a tegnap, Saint-Denis-ben megölt terroristák között azonosították. Előzőleg a francia nemzetgyűlés megszavazta a rendkívüli állapot három hónapra szóló meghosszabbítását. A parlament felsőháza, a szenátus ma dönt a javaslatról. Muszlimellenes és antiszemita támadás is volt Marseille-ban, de ezeket nem hozták összefüggésbe a pénteki terrortámadásokkal és az azt követő eseményekkel. Belgium börtönbe zárná és megfigyelné a visszatérő dzsihádistákat. A NATO-tagállamok részt vesznek az Iszlám Állam elleni légicsapásokban, a szövetség pedig a régió kormányainak nyújt segítséget - erről beszélt az Észak Atlanti Szövetség főtitkára az M1-nek adott exkluzív interjúban. Jens Stoltenberg az Iszlám Állammal szembeni fellépés kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a terrorszervezet legfőbb áldozatai maguk a muzulmánok, akiket segíteni kell, de alapvetően a helyi erőknek kell harcolniuk a terrorizmussal.

Migrációkutató: a határok védelme a kontroll visszaszerzéseA határok védelme alatt a kontroll visszaszerzését kell érteni, és nem azt, hogy fegyveres erővel védjük a határokat és visszaszorítjuk a migránsokat - mondta a Migrációkutató Intézet főigazgatója az M1-en. Orbán Balázs szerint a határok védelme több lépcsős folyamat: először meg kell változnia a politikusok hozzáállásának a bevándorláshoz, majd ki kell alakítani egy jogi és egy fizikai tranzitrendszert, hogy kontrollálható legyen a migráció. Beszélt arról is, hogy "erőszakos jelenségekre" lehet számítani, ha a balkáni országok tényleg nem engedik be a gazdasági bevándorlókat, viszont a célországok nem változtatnak a hozzáállásukon. Így a migránsok továbbra is úgy fogják érezni, hogy nekik joguk van eljutni "Európa szívébe" - mondta.Újabb gép kényszerült leszállni bombariadó miattÚjabb gép hajtott végre kényszerleszállást bombariadó miatt, ezúttal az Egyesült Államokban. Floridában este a Spirit Airlines Minneapolisba induló gépének kellett visszafordulnia 15 perccel a felszállás után, mert az egyik utas azt állította, hogy pokolgép van a fedélzeten. A 92 utast és a legénységet leszállították, majd tűzszerészek átvizsgálták a gépet, de nem találtak semmit. Egyes internetes portálok szerint az utas nem is fenyegetőzött, hanem csupán pokolgépre utaló megjegyzést tett, amelyet feltehetően félreértettek. A párizsi és sínai merényletek óta szinte mindennaposak a bombafenyegetések miatti kényszerleszállások és forgalmi fennakadások a világban.Szijjártó: az EU-nak mindent meg kellene tennie SchengenértAz Európai Uniónak mindent meg kellene tennie a schengeni övezet életben tartásáért, ehelyett egyes országok kizárnák onnan a közép-európaiakat - közölte Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: az illegális bevándorlók ellenőrizetlen, tömeges beáramlásának komoly biztonsági, egyúttal gazdasági kockázata van. Magyarország ezt a kezdetektől fogva hangsúlyozza, amiért a most "mini-Schengent" létrehozni akaró országok kormányaitól folyamatosan heves kritikákat kaptunk. Visszatetsző, hogy éppen ezek az országok akarnak egy belterjes kört létrehozni, holott Magyarország tartja be egyedül a schengeni szabályokat - tette hozzá.Orbán: háborúban állunkA biztonságnak, a terrorveszély elhárításának elsőbbséget kell adni - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: azokkal az országokkal, amelyekből a migránsok többsége érkezik háborúban állunk. Európának a menekültpolitikáját ezért újra kell gondolnia. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarország egyelőre nem tartozik a terroristák célpontjai közé. Megismételte: a kvótarendszert meg kell hiúsítani, a bevándorlók között vannak terroristák, így ha bevezetnénk a kvótákat az növelné a terrorrveszélyt.

Belgium nem emelBelgiumban nem emelik tovább a terrorfenyegetettségre vonatkozó riasztási szintet. A nemzetbiztonsági tanács közlése szerint ugyanakkor a rendőrök és a katonák a továbbiakban gyakrabban járőröznek majd. Belgiumban a múlt heti párizsi terrorcselekmények után a négyfokú skála harmadik szintjére emelték a terrorfenyegetettségi riasztást. A merényletek feltételezett kitervelője és egyes elkövetői is belga állampolgárok voltak, és az akciókat vélhetően részben Brüsszel Molenbeek nevű városrészében szervezték meg.Svédországban őrizetbe vettek egy terrortámadást tervező iraki férfitA svéd rendőrség csütörtökön őrizetbe vett egy terrortámadást tervező iraki férfit, akit már két napja kerestek országszerte, nem sokkal a 129 halálos áldozatot követelő múlt pénteki párizsi merényleteket követően. Szerdán a svéd biztonsági szolgálat, a SAPO azt közölte, hogy konkrét értesülései vannak egy esetleges terrortámadásról. Később a rendőrség Mutar Mutanna Madzsidot nevezte meg az ügy gyanúsítottjaként, de részletekkel nem szolgált, a Six svéd hírügynökség ugyanakkor azt jelentette egy névtelen forrásból származó értesülésre hivatkozva, hogy egy Szíriában kiképzett iraki férfi szerdán utazott be Svédországba, hogy merényletet kövessen el.Nem aggódik a szállodaszövetségNem tart a terrorveszélytől a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a migránsmentes Budapestet szeretik az amerikai turisták - írta a Magyar Idők. Ugyanakkor a Magyarországra készülő amerikai turisták feltételeket szabnak a fővárosi szállodáknak, azt kérik, ha "elfajul a migránshelyzet", kötbér nélkül mondhassák vissza a magyarországi szállásokat - értesült a lap. A statisztikák szerint a legnagyobb migránsválság idején, szeptemberben is nőtt az Egyesült Államokból a magyar fővárosba érkezők száma - mondta az újságnak Niklai Ákos, a szövetség elnöke, aki túlzottnak mondta az amerikaiak óvatosságát, hiszen Magyarország biztonságos úti cél, amely időben terelte el a bevándorlási hullámot.Néhány terrorista a menekültválságot kihasználva jöhetettNéhány terrorista a menekültválságot kihasználva jutott be Franciaországba - jelentette ki a francia miniszterelnök. Manuel Valls csütörtök este egy tévéinterjúban azt mondta: a schengeni rendszert megkérdőjelezi, ha Európa nem teljesíti kötelezettségeit a határok védelmében. Közben a francia államfő hivatala este bejelentette: Francois Hollande parancsot adott az Iszlám Állam elleni szíriai és iraki légicsapások fokozására. A francia államfő hat nappal azután adta ki a parancsot, hogy a dzsihadista szervezet magára vállalta a múlt pénteki, több mint 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrorcselekmények elkövetését.Szakértő: az Iszlám Államot csak szárazföldön lehet legyőzniKun Miklós történész szerint az Iszlám Állam (IS) elleni háborút csak szárazföldön lehet megnyerni, az Egyesült Államok azonban nem akar egy ütőképes szárazföldi hadsereget a Közel-Keleten felállítani. Az Oroszország-szakértő, kremlinológus azt mondta: az al-Kaida és az Iszlám Állam ma a világ legveszélyesebb alakulata, és ha a nagyhatalmak nem fognak össze, működése még nagyobb migrációs hullámot indíthat el. Az Egyesült Államok választás előtt áll, a kampány alatt egyik párt sem támogatna egy az afganisztánihoz hasonló gyalogsági háborút - jegyezte meg.TEK-főigazgató: hozzá kell szokni a megerősített rendőri jelenléthezHajdu János szerint hozzá kell szokniuk az embereknek Magyarországon a megerősített rendőri jelenléthez, amely "hosszabb ideig" fennmaradhat. Hogy ez állandósul-e, a belügyminiszter terrorfenyegetettségi fokozattal kapcsolatos döntésétől függ, de a Terrorelhárítási Központ főigazgatója "tart tőle", hogy a megerősített rendőri szolgálatnak "hosszabb ideig" fenn kell maradnia. A kérdésre, hogy a magyar muszlim közösségben lehet-e foganatja az Iszlám Állam terrorszervezet propagandájának, Hajdu János kijelentette: a magyar muszlim közösség esetében "higgadt, nyugodt közösségről" van szó, nem látnak semmi olyat, ami radikalizációhoz vezetne, nem hallanak radikális hangokat jelenleg.Egy amerikai igen a szír menekültek átvilágítását megszigorító törvénytervezetreMegszavazta az amerikai képviselőház csütörtökön azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében nagyobb alapossággal világítanák át az Egyesült Államokba tartó szíriai és iraki menekülteket, és felfüggesztenék a befogadásukat. A republikánus többségű szövetségi törvényhozás alsóházában 289-137 arányban fogadták el a jogszabályt, ami azt jelenti, hogy csaknem félszáz demokrata képviselő is a kormányzat ellen szavazott. Barack Obama elnök, aki a folyó költségvetési évben 10 ezer szíriai menekültet szándékozik betelepíteni az Egyesült Államokba, előzetesen vétót helyezett kilátásba a törvénytervezettel szemben.Újabb őrizetbe vételek BrüsszelbenHázkutatásokat tartott a rendőrség Brüsszelben és környékén csütörtökön a párizsi merényletekkel kapcsolatban, összesen kilenc embert vettek őrizetbe - közölte a belga ügyészség. A kilencből hét őrizetbe vett személy közvetlenül összefüggésbe hozható az egyik párizsi öngyilkos merénylő, a francia állampolgárságú Bilal Hadfi terrorcselekményével - közölte az ügyészség. A másik két őrizetbe vettet szintén azzal gyanúsítják, hogy köze volt a támadássorozathoz. A különböző közlések alapján legalább hét razzia zajlott le csütörtökön Brüsszelben és környékén. Hat házkutatást Bilal Hadfi egyik korábbi ügyével kapcsolatban hajtottak végre a hatóságok.Bombariadóban Milánóban isBombariadó miatt Milánóban is lezárták, majd újra megnyitották az M3-as metróvonalnak a városközpontban, a dómnál levő megállóját. Rómában összesen három - hamisnak bizonyult - bombariadó követte egymást három különböző metróvonalon, és a fiumicinói nemzetközi repülőtéren is volt egy, amelyet szintén magára hagyott csomag miatt rendeltek el.Bakondi: nincs konkrét információ Magyarországon készülő terrorcselekményrőlNincs konkrét információ Magyarországon készülő terrorcselekményről, de a fokozott biztonsági intézkedések érvényben maradnak, amíg a migrációs helyzet nem változik és Európában a terrorista gócpontokat föl nem számolják - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Szinte valamennyi uniós országban a magyarországihoz hasonló megelőző intézkedéseket hoztak - mondta a nyugalmazott tábornok újságíróknak egy nem sajtónyilvános fórum előtt.Moszkva ismét hadászati bombázókat vetett be SzíriábanMoszkva ismét bevetett hadászati bombázókat Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjai ellen. Tu-22M3 típusú bombázógépek raja csütörtökön - a harmadik egymást követő napon - hat célpontot támadott Rakka és Deir ez-Zór tartományokban. A légicsapásokat moszkvai idő szerint délután 4 óra 40 perckor indították és 5 óra 30 percig tartottak. Szeptember vége óta Oroszország Bassár al-Aszad szíriai elnök kérésére légi csapásokat hajt végre Szíriában, és támogatja a dzsihadisták ellen harcoló kormánycsapatokat.Négy külföldi őrizetben SzlovákiábanSzlovákiában őrizetbe vettek négy külföldit a múlt pénteki párizsi merényletekkel összefüggésben. Kettőnek közülük nem ismerik a személyazonosságát. Robert Kalinák belügyminiszter szerint Franciaországból érkeztek Szlovákiába, és akkor fogták el őket, amikor elhagyni készültek az országot, de kiderült, hogy hamis bolgár útlevelük van. A pozsonyi Pravda értesülései szerint nagyobb mennyiségű készpénzt is találtak náluk.Telefonon egyeztetett a francia és orosz vezérkari főnökAz ukrán válság kezdete óta először beszélt egymással telefonon csütörtök délután az orosz és francia vezérkar főnöke. Orosz hírügynökségi jelentések szerint mindenekelőtt arról tárgyaltak, hogy a két ország hadihajói miként működnek majd együtt a Földközi-tenger keleti medencéjében, ahol jelenleg a Moszkva nevű cirkáló és más orosz hadihajók állomásoznak, s már a térségbe tart a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó vezette hajóraj. Francois Hollande francia és Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt pénteki párizsi vérengzés nyomán döntött a két ország hadseregének, illetve titkosszolgálatának szorosabb együttműködéséről Szíria ügyében. Az orosz elnök ezután arra utasította a hadsereget, hogy a franciákat szövetségesekként kezeljék. A francia kormány a múlt pénteki párizsi vérengzés hatására, míg Moszkva egy orosz utasszállító repülőgép ellen október végén elkövetett merénylet miatt döntött a terroristák elleni fellépés fokozásáról.

MTI/EPA/Sebastien NogierLetartóztatták a két brit férfitLetartóztatták azokat a brit férfiakat, akiket múlt szombaton igazoltattak a magyar rendőrök egy Bukarestbe tartó vonaton. Egyikük egy jogosítványt mutatott fel, míg társa mindössze egy Koránt adott át a járőröknek. Kiderült, hogy elfogatóparancs van érvényben mindkettejük ellen, mivel korábban büntetve voltak terrorizmus finanszírozása miatt, és engedély nélkül el sem hagyhatták volna el az Egyesült Királyság területét. A 40 és 44 éves brit férfiakat a tervek szerint 10 napon belül kiadják a magyar hatóságok Nagy-Britanniának.

Ausztria nem szűri nemzetiség alapján a menekülteketAusztria nem szűri nemzetiség alapján a menekülteket, az országba való beengedés ugyanúgy működik, mint az elmúlt hetekben - közölte a stájerországi rendőrség. Csütörtökön Szerbia és Macedónia is bejelentette, a továbbiakban csak a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezőket engedi át az EU irányába, valamint Szlovénia is közölte, hogy korlátozza a beáramló migránsáradatot, és visszafordítja a gazdasági menekülteket a horvát határról.Meghalt Abaaoud, a párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjeAzonosították Abdelhamid Abaaoud-t, a múlt heti 129 áldozatot követelő párizsi merényletek feltételezett fő szervezőjét a Saint-Denisben megölt terroristák között - közölte a párizsi ügyészség csütörtökön. A közlemény szerint "az épületben talált, egyik darabokra esett holttestről van szó". A belga állampolgárságú dzsihadistát DNS-minták alapján azonosították, amely szerepelt az európai titkosszolgálatok nyilvántartásában. A Párizs északi elővárosában szerda hajnalban végrehajtott hét órás rajtaütés során nyolc embert vettek őrizetbe a rendőrök, és legalább ketten haltak meg az akcióban, egyikük egy nő, aki felrobbantotta magát. Ő Abaaoud francia állampolgárságú unokatestvére.Németország és Ausztria továbbra is ragaszkodik a terhek megosztásáhozNémetország és Ausztria továbbra is ragaszkodik az európai migrációs válság terheinek megosztásához és az Európai Unióba érkező menekültek tagállamok közötti elosztását szolgáló tartós rendszer kialakításához - szögezte le Angela Merkel német és Wertner Faymann osztrák kancellár csütörtökön Berlinben. Angela Merkel az osztrák kormányfővel folytatott tárgyalása előtt tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a német és az osztrák hatóságok együttműködése révén sokkal rendezettebben halad a menedékkérők beléptetése Ausztriából Németországba, mint néhány hete. Ugyanakkor nem a német-osztrák határ, hanem az uniós külső határ biztosítása jelenti a megoldást, ha a menekültek számának "csökkentéséről, rendről, irányításról és legalizálásról beszélünk".Orbán Viktor: komolyan kell venni, hogy háborús területről érkeznek a migránsokA terrortámadások arra hívják fel a figyelmet, komolyan kell venni, hogy az EU-ba olyan háborús területről érkeznek emberek, amelyekkel az unió különböző országai - különböző mértékben - hadban állnak - mondta a miniszterelnök, miután a Parlamentben találkozott Jens Stoltenberggel, a NATO főtitkárával. A csütörtöki találkozó után tartott doorstep sajtótájékoztatón Orbán Viktor arra figyelmeztetett, az érintett területekről diverzáns csoportokat küldhetnek Európába, és ennek az eredménye a terror. Szerinte a párizsi terrortámadások után már nem terrorfenyegetésről, hanem valóságos terrortámadásokról kell beszélni, és Magyarország komolyan veszi a terrorháborút. Orbán Viktor szerint a délről érkező migránshullámot még szigorúbban kell ellenőrizni.Egy embert őrizetbe vettek BrüsszelbenHét házkutatást tartott a rendőrség Brüsszelben és környékén csütörtökön a párizsi merényletekkel kapcsolatban, egy embert őrizetbe vettek - közölte a belga ügyészség.

Hat házkutatást az egyik párizsi öngyilkos merénylő, Bilal Hadfi egy korábbi ügyével kapcsolatban hajtottak végre a hatóságok. Házkutatást tartottak a brüsszeli Molenbeek városrészben is, ahol a párizsi merénylők közül többen is laktak. A nyomozás remélhetőleg hasznos információkkal szolgálhat a párizsi merényletekkel kapcsolatban is - közölte Eric Van der Sypt ügyész.Egy további, közvetlenül a párizsi terrorakcióval kapcsolatos művelet során Laeken városrészben őrizetbe vettek és kihallgattak egy embert.A francia kormányfő szerint fennáll a vegyi fegyver bevetésének veszélyeFennáll a veszélye annak, hogy terroristák vegyi és bakteriológiai fegyvert vetnek be - jelentette ki csütörtökön Manuel Valls francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondott beszédében. "Semmi nem zárható ki, és a szükséges óvatossággal mondom, de tudjuk, gondolunk rá, fennáll annak a vegyi és bakteriológiai fegyverek veszélye" - fogalmazott a kormányfő a rendkívüli állapot három hónapos meghosszabbításáról szóló törvénytervezet vitában.

"Ez egy olyan háború, amelynek állandóan változik a frontvonala, és a mindennapjaink közepén zajlik. De ez az új háború is megtervezett egy bűnözőkből álló hadsereg által. Az elkövetési módszerek újak benne: ahogy lecsapnak és ölnek folyamatosan. A megrendelők halálos fantáziája korlátlan: fegyverek, lefejezés, élő bombák, kések vagy mindez együtt, ezúttal különösen jól megszervezett emberek vagy kommandók által" - tette hozzá.Belgium börtönbe zárná és megfigyelné a visszatérő dzsihádistákat Börtönbe zárná, elektronikusan nyomon követné és megfigyelné az országba visszatérő dzsihádistákat Belgium - jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök.A kormányfő a javaslat ismertetése mellett hangsúlyozta, hogy határozottan, de a jogállamiság elveit tiszteletben tartva kell fellépni a terrorizmus ellen. A vallon liberális politikus hangsúlyozta a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, a biztonsági szolgálatok megerősítése és a nemzetközi fellépés fontosságát.Charles Michel bejelentette: a kormány 400 millió eurót javasol elkülöníteni a terrorizmus elleni harcra, ezért a jövő héten a költségvetés módosítását is előterjeszti.

Bakondi: szakmai szintű szervezet lesz az új terrorelhárítási testület Nem politikai, hanem szakmai szintű szervezet lesz a terrorelhárítási koordinációs bizottság, amelynek felállításáról szerdán számolt be Kovács Zoltán kormányszóvivő - emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Bakondi György elmondta, hogy az új szervezetben azok a hatósági szereplők vesznek részt, akik a szakmai előkészítésért felelnek. A főtanácsadó kifejtette: a múlt hétvégi párizsi merényleteknek az egész Európai Unióra, politikájára, biztonságpolitikájára is komoly hatásuk van.Az egyes országokban, így Magyarországon is megerősítették a közterületek ellenőrzését, biztosítását, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a határok őrizetére, emellett fokozták az elhárító tevékenység aktivitását, annak nemzetközi együttműködését - sorolta Bakondi György.Fontos kérdésnek nevezte, hogy a szolgálatok információi eljutnak-e a politikai szintig, hogy az "eddigi korlátlan befogadás" politikáját felül tudják bírálni.

Egy muszlimellenes és egy antiszemita támadás is történt Marseille-ban Egy muszlimellenes és egy antiszemita támadás is történt szerdán Marseille-ban, a francia belügyminiszter elítélte a két bűncselekményt, de nem hozta őket összefüggésbe a múlt héten elkövetett párizsi terrortámadással.Egy lefátyolozott nőt, aki a metróból lépett ki, megütött és vágókéssel megvágott egy ismeretlen támadó, miközben megjegyzéseket tett a nő vallásos öltözetére - számolt be róla közleményében a belügyminisztérium.A délnyugat-franciaországi város másik helyszínén a közlemény szerint egy zsidó iskola tanárát támadta meg az este három férfi, a kezén és a lábán késsel megsebesítették, s közben antiszemita sértéseket zúdítottak rá és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetet éltették. Támadásuknak egy járőrautó érkezése vetett véget.A zsidó tanár támadóinak egyike a beszámolók szerint felmutatta Mohamed Merah algériai születésű szélsőséges arcképét is. Merah 12 embert ölt meg 2012-ben egy dél-franciaországi támadássorozatban.A muszlim nőt a mentők sürgősségi ellátásban részesítették, a zsidó férfit pedig kórházba kellett szállítani, de sebei nem életveszélyesek. A támadók mindkét helyszínről elmenekültek.Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter elítélte a két gyűlöletbűncselekményt, s azt mondta, mindent elkövetnek a tettesek kézre kerítése érdekében.Franciaországban magas szintű készültség van érvényben a Párizsban múlt pénteken elkövetett, több mint 130 ember halálát okozó merényletsorozat miatt, amelyért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta a felelősséget.

Forrás: hirado.hu, M1, MTI

Kép: MTI/EPA/Sebastien Nogier

Kapcsolódó cikkeink

hirado.hu

Több mint kétezer migráns alszik jelenleg a párizsi utcákon, amire tavaly tavasz óta nem volt példa, a kormány ezért újabb 1200 befogadóhely átadását tervezi – közölték pénteken hivatalos források.

MTI Fotó Baranyi Ildikó

Nem ért egyet az RMDSZ a román kormány döntésével, mely sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárást.

Ételintolerancia ? Vigyázz!

Válogatós, étvágytalan, hasi fájdalomra panaszkodó, ekcémás, fáradékony, figyelemhiányos gyerekek szülei keresik sokszor éveken át kétségbeesetten a megoldást a problémákra.

Új korszakot nyitva az ősi alma máter 279., a miskolci campus 64. tanévét kezdte a Miskolci Egyetem a szeptember 6-án, pénteken tartott ünnepi nyilvános egyetemi szenátusülésen. Ezen a rendezvényen már az egyetem új rektora, Prof. Dr.

2020. február 25., kedd, Géza