Százával tűnnek el a migránsok Görögországból

Téma: 

Meghaladja az 54 ezret a Görögországban tartózkodó bevándorlók száma. Közülük naponta néhány százan egyszerűen eltűnnek – hangzott el az M1 Híradójában.

Észak-Görögországból jelentik a legtöbb hírt az eltűnő menekültekről - mondta el a közmédia helyszíni tudósítója, aki szerint ez nem meglepő, hiszen ez a rész közel van a bolgár és a macedón határhoz is.Közben Bulgária kerítést épít határának azokon a szakaszain, ahol a migránsok Görögország felől rendszeresen átszöknek az országba.Bulgária Törökországgal közös határán is folytatja a kerítésépítést, ugyanis – mint indokolták – amióta akadozik az Égei-tengeren való átkelés, azóta erősödik a Törökországból Bulgáriába érkezők száma.Forrás: hirado.hu, M1

Kapcsolódó cikkeink

Az eredményes válságkezelés példája Magyarország

A görög soros elnökség programjáról vitázott az Európai Parlament mai plenáris ülésén.

MTI Fotó Mohai Balázs

Kitartanak a 2016-os növekedési terv mellett, s őszre elkészülhet egy gazdaságélénkítő intézkedéscsomag - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

Ötvenhatmillió forint értékű csempészett cigarettaszállítmányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy közúti ellenőrzés során - közölte a hivatal észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn...

Harminckét település polgármestere írta alá Tiszaújvárosban azt a megállapodást, melynek értelmében hulladékkezelési társulást hoznak létre.

2019. május 27., hétfő, Hella