Szijjártó: A konzuli szolgálat segít a magyarokon

Téma: 

A konzuli szolgálat munkatársai továbbra is állomáshelyeiken vannak, hogy az esetlegesen bajbajutott magyar állampolgároknak segíteni tudjanak – emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden délután a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt mondta: a koronavírus-fertőzöttek számának drámai emelkedése azt mutatja, az egész világon újra berobbant a járvány. A kormány legfontosabb feladata, hogy meggátolják ennek begyűrűzését Magyarországra, hogy megvédjék a magyar embereket. Ezért kell újra szigorú intézkedéseket bevezetni, ezért vezettek be ismét utazási korlátozásokat a határokon – tette hozzá.

EPA

Elmondta azt is, hogy jelenleg a megszokottnál kevesebb határátkelőhelyet lehet igénybe venni. Ezek listája megtalálható a rendőrség honlapján – ismertette.

A miniszter emlékeztetett: a konzuli szolgálat piros kategóriájúvá minősítette a világ valamennyi országát. Ez azt jelenti, hogy nem tiltják, de nem ajánlják a külföldre utazást.

Ennek jogi következménye, hogy azok, akik korábban befizettek külföldi utazásra, elállhatnak az utazási szerződésüktől és jogukban áll a teljes befizetett összeget visszaigényelni – ismertette.

Szijjártó Péter felidézte azt is, hogy amikor tavasszal le kellett zárni a határokat, a legfontosabb kérdés az ingázás volt. Most lehetővé teszik az ingázást, hogy a határ túloldalán dolgozó magyarok át tudjanak menni dolgozni. Kiemelte: a határátlépés időpontját a határon rögzítik, s ahhoz képest 24 órán belül vissza kell térni a karantén elkerülése érdekében.

Szólt arról is, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak más országok hatóságaival, külügyminisztériumaival. A közép-európai és a visegrádi országok minisztereivel már hétfőn egyeztettek. Ezek során megkapták a szükséges biztonsági garanciákat, így a cseh, a lengyel és a szlovák állampolgárok korábban befizetett utazásaikra, beléphetnek Magyarországra egy negatív teszteredménnyel. Továbbá hasonló szabályok szerint a magyar állampolgárok is utazhatnak a visegrádi országokba.

Szijjártó Péter kiemelte: folyamatosan figyelik a járványügyi helyzet alakulását és szükség esetén változtatnak a kedden hatályba lépett, egyelőre egy hónapra érvényes szabályokon.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

Ha a szlovákiai magyarokon múlna, a Fidesz nyerné a választásokat, de kormányt egymaga nem tudna alakítani.

MTI/EPA/Ali Haider

A magyar válogatott szombati marseille-i mérkőzése után öt magyar szurkolót vettek őrizetbe, egyiküket hivatalos személy elleni erőszak miatt hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek - mondta Szijjártó Péter szerdán Budapesten.

2020. szeptember 27., vasárnap, Adalbert