Szijjártó Péter: A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége

Téma: 

A NATO a történelem legsikeresebb katonai szövetsége – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a washingtoni lengyel nagykövetség rendezett helyi idő szerint csütörtökön a NATO-bővítés tanulságairól és az észak-atlanti szövetség jövőjéről.

 

A NATO jubileumi külügyminiszteri tanácskozása alkalmából rendezett konferencián Szijjártó Péter mellett Tomás Petrícek cseh és Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter vett részt.

MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

A három külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy nem csupán a NATO alapításának 70. évfordulója van most, hanem éppen 20 évvel ezelőtt csatlakozott a katonai szövetséghez Magyarország, Lengyelország és Csehország is. „Csak azok értik meg ennek a jelentőségét, akik tudják, mi volt a kommunizmus” – hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója.

Hozzáfűzte: „NATO-tagságunk jelentősége jóval nagyobb, mint azt néha gondolnánk”.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország idén elkezdte hadereje modernizálását és bővítette részvételét több NATO-misszióban is. A miniszter a koszovói, az afganisztáni és az iraki magyar szerepvállalást említette meg.

A miniszter kiemelte az Európára délről és délnyugatról érkező migrációs nyomás jelentőségét, illetve veszélyeit, és hangsúlyozta, hogy a NATO-nak figyelnie kell nemcsak Keletre, hanem Délre és Délnyugatra, az afrikai kontinensre is. „Ha nem vagyunk képesek megvédeni a határainkat, nem tudjuk megvédeni biztonságunkat sem” – szögezte le.

Jacek Czaputowicz elsősorban a NATO-t Oroszország részéről érő kihívást hangsúlyozta. A lengyel külügyminiszter kiemelte, hogy szerinte az Egyesült Államoknak érdeke Európa biztonsága, Varsó számára pedig fontos érdek az amerikai katonai jelenlét lengyel földön, mert – mint fogalmazott – ez lenne a legerőteljesebb elrettentés Oroszország ellen. „Szeretnénk megnövelni az amerikai jelenlétet Lengyelországban” – ismételte meg Czaputowicz.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy az új amerikai kormányzat gyökeresen változtatott a közép-európai politikáján és ezt Magyarország örömmel fogadja. A (belügyekbe) beavatkozás helyett a kölcsönös tiszteleten alapuló amerikai politikát látunk – tette hozzá.

A miniszter szólt Ukrajnáról is, utalva az ott élő őshonos magyar kisebbség helyzetére, jogaik csorbítására. Úgy vélekedett, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak csorbítása a NATO értékközösségének semmibevétele is.

Forrás: MTI

Kép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Kapcsolódó cikkeink

Katonai támogatást kért országa számára az oroszbarát szeparatisták elleni harchoz a NATO-tól és az Európai Uniótól az ukrán külügyminiszter.Közben Ukrajna elismerte a határának közelében veszteglő orosz járműoszlop küldetésének humanitárius jellegét.

MTI/EPA/Pawel Supernak

A NATO tagországai megállapodtak abban varsói csúcstalálkozójukon, szombaton, hogy fenntartják a szövetség stabil katonai jelenlétét Afganisztánban.

MTI Fotó Varga György

Elindult az Isonzó Expressz, amely idén is az első világháború olaszországi és szlovéniai hadműveleti területeit járja körbe. Több százezer magyar katona esett el ezen a fronton a háborúban.

hirado.hu, YouTube

Igazolódott a reggel még csak pletykának tűnő hír: a legnagyobb és talán legismertebb informatikai cég, a Kék Óriás megvette az élő videóközvetítés magyar bajnokát, a Ustreamet.

2020. július 10., péntek, Amália