Támogatja az EP az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését

Téma: 

Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a tervezetet, amely szerint például jogállamisági feltételekhez kötné az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021–2027 közötti költségvetési ciklusban. A javaslatot 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen. Az EP támogatja az uniós értékeket védő NGO-k finanszírozásának megháromszorozását is. A Fidesz szerint gyakorlatilag Soros diktáltja a brüsszeli migrációs politikát.

A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt uniós forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon.

MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetés után. Elfogadásáról pedig a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene. Az aggályosnak tartott kérdések orvoslását követően a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket.

Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület.

Ebbe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt. A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.

Az EP az NGO-k finanszírozását megháromszorozná

A tervezettnek mintegy háromszorosára emelné a demokratikus értékeket védő civil szervezetek támogatását a 2021–2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen csütörtökön elfogadott határozat értelmében.

A 426:152 arányban megszavazott jelentés értelmében az EU következő hétéves költségvetésében 1,8 milliárd eurót különítenének el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára az Európai Bizottság által eredetileg tervezett 642 millió euró helyett.

A javaslat értelmében kivételes esetekben, amikor egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából.

Mint írták, bővíteni kellene a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok megerősítésére szolgáló forrásokat, egyebek között az ezen a területen tevékenykedő helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi NGO-k határozottabb támogatásával. Kiemelték, hogy a demokrácia és a jogállamiság előfeltétele az alapjogok védelmének, valamint a tagállamok egymás közötti és az európaiak EU iránti bizalmának.

Ezen program létrehozása és finanszírozása kapcsán még a másik uniós társjogalkotó szervnek, a tagországok kormányait tömörítő tanácsnak is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek meg az intézményközi tárgyalások.

Fidesz: Gyakorlatilag Soros diktáltja a brüsszeli migrációs politikát 

A Fidesz szerint az Európai Parlament csütörtöki döntései újra rávilágítanak arra, hogy gyakorlatilag Soros György diktáltja a brüsszeli migrációs politikát, ugyanis az EP megszavazta, hogy az európai emberek pénzéből ezután több száz millió euróval több pénzt adjanak a Soros-szervezeteknek – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus hozzátette: arra is készülnek, hogy akár a brüsszeli bevándorláspárti politikával szembemenő tagállamoktól is pénzt vegyenek el, hogy aztán ezeket az összegeket a bevándorláspárti Soros-szervezeteknek adják. Kijelentette:

Brüsszel azért akar a Soros-szervezeteknek több pénzt adni, hogy azok még több bevándorlót hozzanak be Európába.

Hidvéghi Balázs szerint ez egy újabb bizonyíték arra, hogy az Európai Parlament jelenlegi, bevándorláspárti többsége lépésről lépésre a Soros-terv szerint halad. Emlékeztetett arra, hogy a Soros György által 2015-ben közzétett Soros-terv 6. pontja szerint „a migránsok betelepítése érdekében az EU-nak mozgósítania és pénzelnie kell az NGO-kat”, hogy ezek a migráció szponzoraként működjenek.

Soros tehát már négy évvel ezelőtt is azt javasolta, hogy az EU biztosítson finanszírozást ezeknek a bevándorlásszervező civil szervezeteknek – mutatott rá a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint úgy tűnik, hogy ezt a megrendelést Brüsszel és az Európai Parlament teljesíti is. „Látható, hogy nem hiába találkozgat Soros György zárt ajtók mögött rendszeresen a brüsszeli vezetőkkel, hogy a terveit elfogadtassa” – fogalmazott.

Hidvéghi felháborítónak nevezte, hogy az európai emberek pénzéből akarják „kitömni támogatásokkal” a Soros-szervezeteket, csak azért, hogy a migrációt elősegítsék és felgyorsítsák. Úgy vélte: ha ez a bevándorláspárti többség marad és erősödik meg az európai parlamenti választáson, akkor Európából végérvényesen bevándorlókontinenst csinálnak.

Hangsúlyozta: Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselői természetesen nemmel szavaztak az EP-ben ezekre a javaslatokra, ugyanakkor a magyar baloldali európai parlamenti képviselők szokás szerint megszavazták ezeket, ahogy eddig is minden más, migránspárti brüsszeli javaslatra igent mondtak.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ezzel a magyar ellenzéki pártok feliratkoztak Soros közös listájára és a bevándorláspárti oldalon állnak továbbra is. A magyar emberek kizárólag a Fidesz–KDNP képviselőire számíthatnak akkor, amikor Brüsszelben meg kell védeni Magyarországot az erőltetett migrációtól.

Az előző napi vitában Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kijelentette, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslata gyenge, ráadásul a parlamenti előkészítés során tovább romlott, nélkülözi a normativitást, és nem lehet belőle világosan kihámozni, hogy pontosan mely szabályok milyen megsértése esetén indulna eljárás.

A Fidesz–KDNP európai képviselőcsoportjának csütörtöki közleménye szerint „elfogadhatatlan, hogy az EP bevándorláspárti többsége újabb durva politikai nyomásgyakorlási eszközt vezetne be a Soros-tervet elutasító, bevándorlásellenes tagállamok polgáraival szemben”. „A bevándorláspárti magyar ellenzék EP-képviselői politikai céljaik elérése érdekében támogatták a javaslatot, amivel szándékosan ártanak a hazájuknak, a magyar embereknek” – írták, hozzátéve, hogy a kormány minden körülmények között meg fogja akadályozni az uniós fejlesztési források jogszerűtlen elvonását.

Sargentini is megszólalt

Eider Gardiazabal Rubial szociáldemokrata jelentéstevő leszögezte: „egyetlen tagállam sem sértheti meg az uniós értékeket következmények nélkül.” Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt. A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.

A szocialista Ujhelyi István kiemelte: „beismerő vallomással ér fel, hogy a Fidesz képviselői saját konzervatív, kereszténydemokrata pártcsaládjuk értékeit is megtagadva leszavazták a széles politikai támogatással bíró javaslatot a nyíltan szélsőséges, Európa-ellenes erőkkel egyetértésben”. „A közpénzből Európa-ellenes kampányt folytató és az EU-s forrásokat haveri kézbe játszó kormány valódi hazaárulást követ el, ha kockáztatja a Magyarországnak szánt támogatások kifizetését” – fogalmazott Ujhelyi István.

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció képviselője aláhúzta: saját pártcsaládja mutatta meg a Fidesznek, hogy Magyarország kevesebb támogatásra számíthat a 2021-ben kezdődő költségvetési ciklusban, ha továbbra is megbénítják az igazságszolgáltatást, és büntetlenül maradnak a kormányhoz köthető korrupciós ügyek. Hozzátette, hogy a határozat azonban nem Magyarország, hanem „a magyar kormány gyalázatos politikája” ellen irányul.

Az uniós pénzek a magyar családoknak járnak, nem pedig az Orbán családnak – kommentálta a DK frakciószóvivője az EP döntését. Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, a DK már évek óta küzd azért, hogy „a tolvajoknak, bűnözőknek, maffiózóknak ne küldjön az Európai Unió pénzeket, mert azt úgyis csak ellopják”.

Az indítványt csütörtökön a DK két EP-képviselőjével együtt megszavazták a baloldaliak, a liberálisok, a jobboldaliak, a kereszténydemokraták, a keresztényszocialisták, a Fidesz saját pártcsaládjának, az Európai Néppártnak az elsöprő többsége is – emelte ki a politikus. Hozzátette: egy ilyen javaslatot csak azok a bűnözők nem szavaznak meg, akik el akarják lopni az uniós pénzeket. A fideszes EP-képviselők nemmel voksoltak – hangsúlyozta.

Gréczy Zsolt kijelentette, hogy az „európai magyarok” évek óta egyetlen eurót sem láttak az EU-s pénzekből, mert az „Orbán Viktor és bűnszervezetének zsebeiben kötött ki”. A mostani döntés nem Magyarországnak fog kárt okozni, hanem a „Fidesz nevű bűnszervezetnek, Orbán Viktornak és aláírnokának, Mészáros Lőrincnek” – mondta a frakciószóvivő.

Judith Sargentini zöldpárti képviselő fontosnak nevezte az új eszköz létrehozását, mondván, hogy nem szabad továbbra is tétlenül nézni a folyamatokat bizonyos tagállamokban, például Magyarországon.

Forrás: MTI

Kép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Kapcsolódó cikkeink

A Jobbik elnöke szerint óriási eredmény, hogy Fülöp Eriket az ellenzéki párt jelöltjét választották újra Tiszavasvári polgármesterévé a vasárnapi időközi választásokon, ráadásul a 2010-es voksolásnál nagyobb arányú támogatottsággal.

MTI/AP

Hivatalosan is érvénybe lépett kedden a brit EU-tagságot rögzítő törvény visszavonását célzó jogszabály, miután II. Erzsébet királynő az előírt formális uralkodói aktussal jóváhagyta és kihirdette.

Bűncselekménynek számít, ha engedély nélkül hoznak be külföldről lőszert, illetve fegyvert. Eljárás indult egy edelényi vadásszal szemben, aki a megfelelő igazoló okmányok nélkül hozott be Szlovákiából lőszereket.

2019. augusztus 24., szombat, Bertalan