Törésvonalak az európai politikában 2018-ban

Téma: 

Meghatározó változásokat hozott 2018 az európai politikában. Év elején még úgy tűnt, a francia–német tengely lesz idén is a meghatározó, aztán év közben, mind Angela Merkel német kancellár, mind Emmanuel Macron francia elnök pozíciója meggyengült. Szakértők szerint a magyar–francia ellentét törésvonalat jelent az európai politikában.

Európában 2018-ban több országban is meghatározó választások voltak az idén, Csehországban elnökválasztás, Olaszországban parlamenti választások, Oroszországban és Svédországban is szavaztak az emberek, és Magyarországon a tavaszi országgyűlési választás is politikai jelentőséggel bírt. Tovább bonyolította az európai politikát az egyre inkább húzódó Brexit-tárgyalás, illetve a megoldatlan migrációs válság is. A kérdés, hogy milyen évet zárt és merre tart az európai politika? – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.
 
MTI/EPA/Stephanie Lecocq
 

Európában főként Németországra és Franciaországra irányult a figyelem 2018-ban az országok belpolitikai helyzete miatt – mondta Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Mint mondta, Németországban több mint 170 nappal a választások után alakult meg a koalíciós kormány, elég viszontagságos körülmények között.

Franciaországban hasonló helyzet alakult ki, Emmanuel Macron helyzete jelentősen meggyengült, ahogy Németországban Angela Merkelé is – tette hozzá. Az egyetemi tanár elmondta azt is, több kisebb országban is elhúzódó kormányválságok vannak. Példaként említette Svédországban az idegenellenes pártok megerősödtek, nem alakult új kormány, és Belgiumban összeomlott a néppárti koalíció.

Kiss J. László szerint új típusú kormányzások alakultak ki Európában, például Olaszországban is, ahol a szélsőjobb és szélsőbal alakított kormányt. Hozzátette: Franciaországban egy új képződménnyel, vagyis a Franciaország Lendületben Párttal lényegében a központi politikai erőteret Macron elfoglalta, és a perifériára helyezte a bal- és jobboldali hagyományos pártokat.

Magyarország jelentőséggel bír az európai politikában

Az elmúlt esztendőt valóban a német és francia politika határozta meg, azonban a magyarországi árpilisi országgyűlési választások is nagy jelentőséggel bírtak – tette hozzá Gát Ákos Bence, a Vitapolitika.hu európai politikai szakértője. Mint mondta, Nyugat-Európában bizonyos politikusok abban a hitben éltek, hogy Magyarországon áprilisban kormányváltás lesz, azonban ez nem történt meg.

A nyugati sajtó rendre eltérő képet ad a magyarországi politikai helyzetről, mint amit a magyarok itthon látnak. Orbán Viktor kormányfőnek nincsenek európai politikai ambíciói, ezt ki is jelentette, Magyarország érdekeinek képviseletét tartja fontosnak.

Macron és Merkel is sokat gyengült

Macronnak viszont határozott európai politikai ambíciói vannak, ezért gyengül Franciaországban, igen alacsony a támogatottsága. Emmanuel Macron személyes ambíció alapján brüsszeli erőteret akar kialakítani, ezért megjelölte ellenfeleként Orbán Viktor miniszterelnököt – mondta Gát Ákos Bence. Ugyanakkor a magyar miniszterelnök is úgy nyilatkozott, hogy európai szinten a migránspárti tábor vezetője Macron. Kettőjük csatája az egyik jelentős törésvonal az európai politikában – vélekedett Gát.

Németországban a koalíció tető alá hozása gyengítette Angela Merkel pozícióját, és nemrégiben lemondott a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökségéről. Merkel meggyengüléséhez.

Kiss J. László szerint 2015-2016-ra vezethetők vissza az okok. Mint mondta, 2015. szeptember 15-én döntött Angela Merkel arról, hogy a menekültek tömegét beengedi a Németországba. Ennek első belpolitikai lecsapódása 2016-ban volt, amikor tartományi választásokat tartottak, ahol a CDU sorozatban jelentős szavazatveszteséget tudhatott magáénak.

Szakértők szerint a 2019-es európai politikát pedig a májusi európai parlamenti választások fogják meghatározni, és az, amit az emberek a bőrükön tapasztalnak.

Forrás: hirado.hu, Kossuth Rádió

Kép: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

 

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Az Állami Számvevőszék benyújtotta a 2018-as működéséről és szakmai tevékenységéről szóló beszámolóját az Országgyűlésnek – közölte a számvevőszék csütörtökön közleményben az MTI-vel.

MTI Fotó: Vajda János

A tervek szerint 2018 végére az egész ország területén lesz vastagbélrákszűrés - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.Mészáros János azt mondta,...

hirado.hu

A magyar gazdaság növekedése 2018-ban is erős marad, de 2019-ben várhatóan lassulni fog, mivel az építőipar lehetőségei korlátozódnak és a minimálbér-emelkedés változásának hatására a fogyasztás növekedése lassul - közölte az Európai Bizottság tavaszi gazdasági...

2019. november 15., péntek, Albert,Lipót