Továbbra is nagy az iszlamista terrorveszély Németországban

Írta: itv , - Frissítve: 20th February, 2019 - 3:17pm

Téma: 

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet szinte teljes megsemmisülésének ellenére változatlanul nagy az iszlamista terrortámadások veszélye Németországban – mondta a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) vezetője szerdán egy berlini konferencián.

Holger Münch a 22. Európai Rendőrségi Konferencián tartott előadásában kiemelte, hogy az IÁ úgynevezett kalifátusa lényegében megszűnt, de ez nem jelenti a terroristák feletti győzelmet.
 
EPA
 

Az Iszlám Állam „klasszikus terrorszervezetként” működik tovább, ideológiája is fennmarad és hívei Németországban is bárhol, bármikor végrehajthatnak támadásokat – tette hozzá.

Elmondta: a hatóságok mintegy 750 terrorveszélyes embert tartanak nyilván, közülük 450-en tartózkodnak Németországban, ebből 120-an börtönben.

A menekültügyi rendszerbe érkező bevándorlók körére jellemző bűnözésről elmondta: a legutóbbi, 2017-es adatok szerint közülük kerül ki a feltárt bűncselekmények elkövetőinek 9 százaléka, ami messze meghaladja arányukat a lakosság egészében.

Ez leginkább a csoport „demográfiai szerkezetének”, a fiatal férfiak magas arányának tulajdonítható – közölte Holger Münch.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink