A vártnál korábban és több Sinofarm vakcina érkezik

Téma: 

A szerződésben vállaltnál korábban és több koronavírus elleni vakcina érkezik Magyarországra Kínából – közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter a videóban azt mondta, hogy a szerződés szerint február végéig félmillió kínai vakcina érkezett volna Magyarországra, de most, február közepén 550 ezer vakcinát szállítanak.

AP

A külügyminisztert a videóban erről Magyarország pekingi nagykövete tájékoztatta telefonon. Pesti Máté elmondta: a 84 hűtőkonténerben tárolt 550 ezer vakcinát már bepakolták a repülőgépbe, amely egy óra múlva indul Pekingből Budapestre.

A külügyminiszter a beszélgetés végén arra kérte a nagykövetet, hogy az első adag szállítmány elindulása után dolgozzon a következő szállítási terminuson.

Forrás: MTI

Kép: AP

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Megkezdték Oroszországban a SARS-CoV-2 koronavírus elleni orosz védőoltás gyártását – jelentette be az Interfax orosz hírügynökség szombaton az ország egészségügyi minisztériumára hivatkozva.

MTI Fotó Máthé Zoltán

Megérkezett az Európai Gyógyszer Ügynökség által engedélyezett oltóanyag, az oxfordi AstraZeneca-vakcina első szállítmánya Magyarországra – hangzott el az M1 szombat reggeli műsorában.

EPA

Az orosz vakcina megbízható és biztonságos, egy kisebb adaggal már akár a jövő héten meg tudja kezdeni vele Magyarország az oltást – erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet főigazgatója beszélt az M1-en szombat reggel.

EPA

December 26-án érkezik a koronavírus elleni vakcina Magyarországra, másnap elkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása – közölte a Koronavírus Sajtóközpont csütörtökön az MTI-vel.

2021. március 2., kedd, Lujza