Vasárnaptól Ausztria az EU soros elnöke

Téma: 

Ausztria szombaton ünnepélyes keretek között átvette az Európai Unió soros elnökségét Bulgáriától, a stájerországi Schladmingban tartott ceremónián jelen volt Sebastian Kurz osztrák kancellár, Bojko Boriszov bolgár kormányfő és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. Ausztria hivatalosan július 1-jével veszi át a soros elnökséget, amelynek mottója: „Európa, amely védelmet nyújt”.

„Nagy megtiszteltetés és óriási felelősség ez számunkra, mert jelenleg nagyon bonyolult a nemzetközi helyzet” – mondta Sebastian Kurz.

EPA/Michael Gruber

Donald Tusk méltatta az osztrák kormány által választott mottó („Európa, amely védelmet nyújt”) üzenetét, hangsúlyozva, hogy a mindenkori politikusok feladata, hogy a törvények betartásával megvédjék az országok területét és határait.

A soros elnökség átadásának alkalmából rendezett ünnepségre az uniós tagállamok zászlójának színeire festett felvonókkal juthattak fel az érdeklődők a Schladming melletti 1906 méter magas Planai-hegyre. Este ünnepi koncertet rendeznek Schladmingban.

Az osztrák többség egyetért Kurz politikájával

A Profil című osztrák magazin megrendelésére készült felmérés eredményei szerint az osztrákok nagy többsége – 72 százaléka – egyetért azzal, hogy Sebastian Kurz az Angela Merkel német kancellárétól jelentősen eltérő politikát folytat az Európai Uniót érintő témákban. A részleteiben szombaton ismertetett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 42 százaléka „nagyon helyesnek”, 30 százaléka pedig „inkább helyesnek” minősítette a Kurz által képviselt irányvonalat. A válaszadók mindössze 9 százaléka tartotta „inkább rossznak” és 6 százaléka „teljesen rossznak” az osztrák kancellár fővonaltól eltérő álláspontját.

A 31 éves Sebastian Kurz már az őt hatalomra juttató tavalyi választásokon is a bevándorlást tette központi témává. Bár nézetei eleinte nem arattak osztatlan sikert Ausztriában, egyre többen kezdenek egyetérteni azzal, hogy az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető politikus határozottan bírálja Merkel 2015-ös döntését a határok megnyitásáról a menekültválság idején – mondta Patrick Moreau Ausztria-szakértő. Egyre népszerűbb Kurz „kritikus Európa-barát” irányvonala, ami azt jelenti, hogy ugyan támogatja az Európai Uniót, de csak azzal a feltétellel, ha az több hatalmat biztosít a tagállamoknak.

Forrás: MTI

Kép: EPA/Michael Gruber

Kapcsolódó cikkeink

MTI/AP/Jean-Francois Badias

A külső határok védelmének jelenlegi megoldatlan helyzetére való tekintettel szükséges a Szlovénia és Ausztria közötti határellenőrzés bevezetése – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár csütörtökön.

MTI Fotó Vajda János

A magyar Országgyűlés elnöke szerint Ausztria és Magyarország hasonlóan gondolkodik Európa biztonságáról és jövőjéről. Kövér László Tallinnban, az uniós parlamenti elnökök találkozóján tárgyalt mások mellett az osztrák Nemzeti Tanács elnökével.

2020. szeptember 30., szerda, Jeromos